A szerelvény elzárta a pályát, ezért kell visszavontatni.
Három gyermek és három felnőtt halt meg.
Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám vé
XIV. Leó pápa záróbeszédében a reményre, a szinodalitásra és az egyház felelősségére összpontosított egy háború és emberi kapcsolatok válsága által jellemzett világban.
Új Államvédelmi Hatóság épül – elég a gyanú... – elmélkedett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról a fideszes jogsegélyszolgálat, az Orbán Viktor ötletére alapított Védvonal vezetője.
Életben van a másik édesanya is a tegnapi baleset után.
A Dunántúl nagyvárosai is jól járnának vele.
Sokan tartanak a terápiától, mert nem tudják, mire számítsanak az első alkalmon. Pedig a folyamat jóval emberibb, biztonságosabb és kevésbé misztikus, mint ahogy azt sokan elképzelik. Mutatjuk, mit sz
Ezt a SteamOS vezető szoftvermérnöke ismerte el, és onnantól a jelenleginél több adat is biztosítható a HDMI kimeneten.
Az első negyedévben országos a Sarkadi járás állt a legrosszabbul: ott 295 573 forint a nettó mediánbér.
A törékeny tűzszünet látszólag kezd semmivé foszlani
A nap legfontosabb hírei, Autó, járműeladások, KIA Motors Corporation
11 ember vesztette életét.
Ausztrál kutatók olyan ötvözetet állítottak elő, ami hosszabb távon a motorkerékpár-gyártásban is érdekes lehet.
Földi és légi egységet is bevetettek a 71 éves férfi felkutatására, aki Mezőkövesd térségében tűnt el szombaton.
The post Összehangolt keresés indult egy eltűnt idős férfi után, de már csak a holttesé
Tekergő mozgásuk, sziszegő hangjuk és villás nyelvük teszi őket az egyik legegyedibb állatokká.
A Lexus ismét az első helyen végzett a legmegbízhatóbb autómárkák rangsorában.
Nem kell külföldre menni a virágos nyári sétáért: a Jeli Arborétum hortenziákkal, árnyas ösvényekkel és különleges hangulattal vár ilyenkor Vas vármegyében.
The post A különleges magyar arborétum, ami
Belgiumon vasárnap hajnalban pusztító vihar söpört végig: egy ember meghalt, több fesztivált ki kellett üríteni, a közlekedés megbénult, és országszerte jelentős károk keletkeztek.
A fermentálás egy ősi technológia, aminek lényege, hogy az élelmiszerek természetes mikroorganizmusok segítségével erjednek.
Philadelphiában egyszer már túlórázott a rendkívüli időjárás miatt.
The post Extrém hőhullámtól retteg a francia futballválogatott first appeared on 24.hu.
Már tavaly ősz óta testvérváros, de náluk is alá kellett írni a dokumentumot.
Két település tűzoltói is dolgoznak a helyszínen.
Fejest ugrott, majd nem emelkedett ki a vízből egy fiatal férfi egy Veszprém vármegyei strandon. Gyorsan a fürdőző segítségére siettek, akit újra kellett éleszteni. Végül mentőhelikopterrel szállított
Vasárnap reggel 9-re a hőmérséklet már mindenhol elérte a 30 fokot.
Ha lakberendezésről és dekorációról van szó, sokan hajlamosak azt hinni, hogy a luxus és az elegancia egyenesen arányos a ráköltött összeggel. Pedig a stílusos otthon titka nem a költségek nagyságában
Kedves Oroszlán! A vitaminok pótlása és a tudatos relaxáció átsegíthet az előtted álló kritikus, megterhelő időszakon.
Jeles napot ünnepelt a család.