Az öltöző még Arne Slot mellett van.
Brit sajtóhírek szerint az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Southampton egyik elemzője illetéktelenül bejutott a Middlesbrough edzőközpontjába, ahol felvételeket készített a gárda edzéséről, 4
Az Európai Ügyészség készen áll a magyarországi működésre, és már most is vannak Magyarországhoz köthető folyamatban lévő ügyei.
The post Akár 2017-ig visszamenőleg is vizsgálhatna magyar ügyeket az E
A hantavírus-járvánnyal érintett hajó egyik utasa és a személyzet tagjai a tristani Szent Mary’s iskolában jártak. A hajót a Kanári-szigeteken várják, ahol a helyi dolgozók tiltakozása miatt különlege
Több mint 800 millió forint értékű részvényjuttatásban részesültek a magyar olajtársaság igazgatósági tagjai.
Orbán Viktor megmutatta, hol fog dolgozni.
A magyar autósportrajongók az idei évben új televíziós csatornán, a Sport TV-n követhetik figyelemmel idehaza a hétvégén rajtoló túraató-világsorozat, az FIA TCR World Tour 2026-os futamait. A világ l
Az új kormány a filmes területen is elszámoltatna.
A versenyhivatal tavaly nyáron indított eljárást a PET-palackjai újrahasznosítása körüli vita miatt, most előremutatónak és hatékonynak találták a cég vállalásait. A társaság alapítója és tulajdonosa
A debreceni egyéni választókerületből került a parlamentbe, sajtófőnöki munkája az országgyűlési képviselői megbízásával befejeződött.
A Magyar Vidéki Paktum bővülése új lendületet ad a hosszú távú vidékfejlesztési és agrárstratégiai célok megvalósításának.
Sokkal jobb éves eredményt produkált, mint az elődje, a lakáskassza-ügy azonban úgy tűnik, elsodorta a győri mamutcég első emberét. Az igazgatóság elfogadta a döntését.
A kőolaj ára pénteken reggel újra emelkedni kezdett a közel-keleti helyzettel kapcsolatos bizonytalanságra, ami veszélyezteti az amerikai-iráni tűzszünetet, és lehűtötte a Hormuzi-szoros gyors megnyit
A színész egy mesterséges intelligenciával készített képet osztott meg Donald Trumpról.
The post Fehér Ház: Mark Hamill egy beteg ember first appeared on 24.hu.
Hetekig az általa megölt nő nevében írt üzeneteket, a padláson bujkált, sokáig úgy tűnt, hogy megússza.
Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 189,1 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek.
A diplomata állítólag Kalinyingrádban lakik.
A várakozásoknak megfelelően a kormányzó Munkáspárt drámai visszaesését és a Nigel Farage vezette jobboldali populista Reform UK előretörését jelzik az angliai helyhatósági választások első részeredmé
Az egész magyar futballtársadalmat megrázta Fazekas László halála. A korábbi 92-szeres válogatott játékos 78 évesen, hosszú betegség után hunyt el Belgiumban. Özvegye, Sallai Judit elárulta, hol helye
A maga szabadszájú stílusában szólt vissza nekik.
Az orvosok bizakodóak a gyermek állapotával kapcsolatban.
Megkezdődött a 2022-es terézvárosi házomlás vádlottjainak büntetőpere a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Az ügyészség négy szakembert vádol maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elköv
Szerencsés esetben akár 350 forintért is euróhoz juthatunk majd. Bemutatjuk, miért változik az árfolyam és mire számítanak a szakértők.
Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására Magyar Péter leendő miniszterelnök pénteken.
16 év után ismét elvállalta.
A proktológiai műtétek egyike sem kellemes beavatkozás, ám időnként még életmódváltás és konzervatív kezelés mellett is elkerülhetetlen. Íme néhány tényező, amelyekkel segíthetjük a gyógyulást.
Több ország hatóságai versenyt futnak az idővel a halálos hantavírus-járvány miatt.
A leegyszerűsített nyelvezet és az egyszerű értelmezési keretek kétségkívül hozzájárultak Magyar Péter sikeréhez.
A szombathelyi polgármester már a napokban rávilágított arra, hogy Nyugat-Magyarország több településén felmerülhet a probléma, mert nem csak az ő városában dolgoztak az azbeszttel szennyezett aszfalt