Lesznek egyszerűbb és fifikásabb kérdések is. Hajrá!
Egy a Science-ben megjelent tanulmány szerint jó, mert így is sokkal pontosabb, mint az ember. De vannak erős korlátai is.
A kriptoszolgáltatóknak legkésőbb 2026. október 1-jétől egyértelmű és világos tájékoztatást kell adniuk ügyfeleiknek a kockázatviselési hajlandóság felmérésének folyamatáról, valamint a kriptoeszköz-á
A publicisztika olyan, mint a kutya vacsorája. Sorsa bizonytalan. nem nagyon lehet megélni belőle. Ezzel magyarázható, hogy egyik legtehetségesebb publicistánk, Hajós András inkább kereskedelmi tévékh
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
A Győr- Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a négy – köztük egy fiatalkorú - elkövetővel szemben, akik megállapodtak abban, hogy az egyik vádlott tartozását fenyegetéssel behajtják. A
Az elmúlt évtizedben a technológiai ipar azon vitázott, hogy az önvezető autóknak lidar szenzorokra, kamerákra, vagy mindkettőre szükségük van-e. A lidaros megoldásokat fejlesztő Ouster szerint van eg
Egy algoritmus segítségével rengeteg új, korábban még nem észlelt exobolygót fedeztek föl, amelyek azonban még megerősítésre várnak.
A díjat olyan újságírók kapják, akik akik rendszeresen, következetesen, pontosan és hitelesen foglalkoznak tudományos témákkal.
A leendő miniszterelnök az MTA közgyűlésén elmondott beszédében azt ígérte, hogy a tudományos közösséggel együtt fogják kialakítani az intézmény és a kutatóhálózat új működési és irányítási modelljét.
Komoly ajánlattal kopogtatott be a videójátékokat értékesítő GameStop az online aukciós piac egyik legjelentősebb szereplőjéhez. A befektetők jól reagáltak a hírre, de az akvizíció körül még rengeteg
Beszéltem erről korábban is, pl. a Transparency International 2025 decemberi konferenciáján, de fontos téma, különösen, hogy most ezekkel a a struktúrákkal sokat foglalkozik a közbeszéd,...
The post Z
A lakáspiac egyelőre keresi az irányt, sokan kivárnak a vásárlással és a döntésekkel. Az áprilisi forgalmat a húsvéti ünnepek és a választások is visszafogták - írja friss elemzésében az ingatlan.com.
Zsiday Viktor először a podcastban a választások óta, végre ő is tud reagálni arra, hogyan élte meg a választásokat és mire számít a jövőben. Jó...
The post Rendszerváltás-kamatvágás (HOLD After Hours
A 200. évfordulóját tavaly ünneplő Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén Freund Tamás hat év után leköszön, a leendő miniszterelnök beszédet mond, a második napon pedig új tisztségviselőket választan
Melyik szám állhat a kérdőjel helyén?
A BLA és az MCC vonzáskörzetébe tartozó entitások is jelentős összegekkel részesedtek a Nemzeti Kulturális Alap botrányos választási osztogatásából.
Fizikailag csak Cipruson nagyobb a munkahelyi kimerültség.
Fizikailag csak Cipruson nagyobb a munkahelyi kimerültség.
Bár a kormány 2024 óta környezetvédelmi engedélyhez köti az akkumulátorok előkezelését és feldolgozását, Pest megyében mégis több üzem enélkül működik.
Tavaly 10 ezer fő alá csökkent a kilépők száma, az új belépőké pedig 40 000 fölé emelkedett az önkéntes nyugdíjkasszáknál. Így folytatódott a taglétszám lassú, de most már stabil emelkedése: december
Egy kutatás keretében a fürdőkezelések rövid távú hatásait elemezték, különös tekintettel a fájdalomérzetre, a hangulati állapotra és az életminőség alakulására. A vizsgálatba olyan személyeket vontak
Szövegértési feladat és irodalmi műveltségi teszt is szerepel az idei vizsgán.
Ma egyelőre nem találni olyan falrengető belpolitikai híreket, amelyekkel részletekbe menően érdemes lenne foglalkozni, így egy roppant érdekes afrikai, közelebbről nigériai jelenséget mutatok be. Ami
Élelmiszert osztott és Szijjártóval kampányolt, mégis kikapott a tiszás jelölttől Erdős Norbert. A fideszes képviselő feltűnt azon a választás előtti élelmiszerosztáson is, amiről korábban rejtett kam
A közlekedés “háromdimenzióssá” válik a városokban.