Történelmi csomagról is beszélt, ami elkerülhetetlen lett volna.
Csodát tesz a kerti virágaiddal és gyakorlatilag semmibe nem kerül: ez az értéktelennek tartott konyhai maradék a legtöbb háztartásban a kukában végzi. Szinte biztos, hogy neked is van otthon belőle,
Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűn
Június 10. a „tisztázás és a nagy felismerések” napja.
Eddig azt hittük, hogy az utolsó nagy jégkorszak csúcspontján a mai Európa jelentős része lakhatatlan, fagyos pusztaság volt, ahol az embernek esélye sem volt a túlélésre.
Ilyen időjárás várható a hét közepén!
Kiderült, meddig maradhat a borongós időjárás.
Ha nincs saját fánk a kertben, akkor sem kell lemondani a friss, fáról szedett cseresznyéről: mutatjuk a legjobb hazai szedd magad helyeket, ahol idén érdemes kosarat ragadni.
A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű
Meglepő vallomást tett egy dominaként dolgozó nő.
Messi: Az elfelejtett felvételek címmel már nézhető a Disney+ kínálatában a Lionel Messi futballistáról szóló dokumentumfilm, amely sorsfordító időszakba enged bepillantást.
Mihalecz István nevét a magyar futballban főleg Szombathelyen és Zalaegerszegen ismerik.
Az MVK Zrt. a Miskolci Egyetemi Napok idején éjszakai rásegítő járatokkal és menetrendi változásokkal segíti a hazajutást Miskolcon.

Minden idejét leköti az új elfoglaltság.
Mihalecz István nevét a magyar futballban főleg Szombathelyen és Zalaegerszegen ismerik.
Mihalecz István nevét a magyar futballban főleg Szombathelyen és Zalaegerszegen ismerik.
Megnéztük, milyen idő várható szerdán. Mutatjuk időjárás részleteit!