Ünnepséget rendeztek szombaton Abdán. Az Abdai Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél új szerállás épült.
Pedig már mindenki a legrosszabbat feltételezte
Pannonhalmán zajló ivóvízhálózat rekonstrukciós munkák folytatódnak.
A Netflix 2027-ben indítja a Ghostbusters Night Shift című új animációs sorozatot.
A miniszter reméli, hogy példát vesz az MTVA vezérigazgatójának felmondásáról több vezető tisztségviselő is, többek között a Duna vezérigazgatója vagy Németh Zsolt, az MTVA hírigazgatója.
Szombaton zárult az Ifjúsági Úszó Országos Bajnokság, melyen három somogyi klub vett részt.
Nemzetközi botránnyá nőtte ki magát, ami a tivati repülőtéren történt: Aleksandar Vučić elnök saját védelme érdekében verőembereket küldött a fontos nemzetközi csúcstalálkozó helyszínére, ám a helyi h
Arra kérem, hogy a demokratikus esélyegyenlőség és a tiszta választások érdekében törölje a Facebook-oldalát!
A Mol szombaton közölte, hogy az amerikai pénzügyminisztérium újabb engedélyt adott a szerb NIS többségi részesedésének megszerzéséről szóló tárgyalások folytatására. A felek szerint az egyeztetések j
Az áldozat nem élte túl az ütközést.
Már az első félidőben villant két piros lap.
The post A portugálok edzőmeccse csak nevében lett barátságos Chilével first appeared on 24.hu.
A volt afgán diplomata ellen jelenleg is zajlik a nyomozás az Egyesült Államokban.
A szentatya beszéde sokak szerint az apostoli látogatás legfontosabb pillanata lesz.
A normandiai partraszállás 82. évfordulóján hangzott el a nem szokványos hasonlat.
The post A normandiai partraszállás és a migráció között vont párhuzamot Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter firs
Rafael Leao ezzel a megmozdulással nem játszotta be magát a válogatottban.
A nap legfontosabb hírei, autó, Autó, autógyártás, autópiac, elektromos autó, Európa, Kína, kínai elektromos autók, Legfontosabb hírek előfizetőknek, Még mindig nincs ott az e-autók piaca ahol lennie
Próbaüzem a Tiszaligeti Élményfürdőben; albertirsai fürdős születésnap; újabb strandnyitások; gyógyvizekben gazdag megye; bevizsgáltatott balatoni savanyúvíz; elherdált 100 millió forint.
The post Élm
Az utolsó pillanatban érkezett meg az amerikaiaktól a válasz.
A portugál válogatott 2-1-es győzelmet aratott Chile csapata felett, míg a belgák hazai közönség előtt magabiztos játékkal fölényesen nyert Tunézia ellen világbajnoki felkészülési mérkőzésen.
A portugál válogatott 2-1-es győzelmet aratott Chile csapata felett, míg a belgák hazai közönség előtt magabiztos játékkal fölényesen nyert Tunézia ellen világbajnoki felkészülési mérkőzésen.
A vád szerint az apa megölte a kisfiút, majd elrejtette.
DNS-vizsgálat erősítette meg a fájdalmas tényt.
A BYD szegedi beruházásán dolgozó munkavállalók megkeresésére jött létre a Magyar Gyáripari Szakszervezet (MGSZ), amely a magyar dolgozók mellett a külföldi munkavállalók érdekeit is képviseli majd -
Szerinte nem igazán szimpatizálnának egymással.