Idén jóval több buktató rejtőzhet az szja-bevallásban, mint korábban. Egy apró figyelmetlenség miatt akár jelentős kedvezményektől is eleshetnek az érintettek
Május 09-én reggel barnamedve észlelés történt.
Az Európai Bizottság elnöke és az Európai Tanács elnöke is gratulált Magyar Péternek miniszterelnökké választása alkalmából. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is üzent az új mag
Fülöpszállás határában egy motor és egy autó karambolozott.
Hatósági zárás miatt szombat délutántól nem áll meg az M2-es metró a Kossuth Lajos tér állomáson, a szerelvények megállás nélkül haladnak át a megállón. A BKK tájékoztatása szerint a korlátozás az ors
Egy újabb súlyos tömeges bukás árnyékolta be a Giro d'Italia második szakaszát a bulgáriai kitérőn, és a verseny ideiglenes felfüggesztéséhez is vezetett. 23 kilométerrel a Veliko Tarnovó-i cél előtt
Április 12-én az ország elsöprő többséggel a szabadságot választotta – hangoztatta a Hála nektek! című budapesti rendezvényen Karácsony Gergely főpolgármester szombat délután.
Az első miniszterelnöki beszéd erőszakossága csalódás azoknak, akik megbékélést szeretnének Magyarországon – írta a KDNP frakcióvezetője.
Az iPhone frissítéseinek kihagyása hosszú távon biztonsági és teljesítménybeli kockázatokat okozhat.
A Salesminds podcast legújabb epizódjában Végvári Tibor műsorvezető Várdy Zoltánnal, a TV2 korábbi vezérigazgatójával beszélgetett.
Nem csupán az unalom leküzdésének és ragadozó ösztöneik kielégítésének módja
Nem csupán az unalom leküzdésének és ragadozó ösztöneik kielégítésének módja
Meglepő titkokat árult el magáról az énekesnő.
Te is a horoszkóp legszebbjei közé tartozol?
Szembenézés és igazságtétel után egy új korszakot nyitna Magyar Péter. Első miniszterelnöki beszédében lemondásra szólította fel Sulyok Tamást, és bocsánatot kért az elmúlt évtizedek áldozataitól.
Nagy várakozás előzte meg a szlovák kormányfő útját.
A frissen megválasztott miniszterelnök arról beszélt a parlament előtt, hogy meg kell hallgatni őket, mert övék is az ország és szükség van rájuk.
A magyar válogatott középpályás a hajrában kapott játéklehetőséget.
Négyszer a Fideszt támogatta a mostani miniszterelnök is, aki 14 éven keresztül részese és haszonélvezője volt a polgári kormányzásnak – írta a Fidesz frakcióvezetője.
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt két ponttal vezeti a bajnokságot a Ferencváros a Puskás Akadémia előtt. A Ferencváros a […]
A Nagy lépést tett az első hely megszerzéséért a Ferencváros bej
Történelmi politikai fordulat után ma megalakult a Tisza Párt új kormánya, Magyar Péter letette esküjét.
Bár az alkoholos italok többsége a mérsékelt élvezetről szól, léteznek olyan extrém párlatok, amelyek ereje messze meghaladja a megszokott szintet. Itt a lista a 80 százalékos rumoktól egészen a 96 sz
A Fidesz frakcióvezetője élesen bírálta Magyarország új miniszterelnökét.
A politikai elemző szerint ebben az ügyben Sulyok Tamás sok jóra nem számíthat.
Az Aggteleki Nemzeti Park déli részén észlelték a kifejlett egyedet. A szakemberek részletes útmutatást adtak arra az esetre, ha valaki találkozna a ragadozóval.
Az egész környék tele van, a térre még mindig alig lehet bejutni.
The post Még mindig elképesztően sokan vannak a Kossuth téren first appeared on 24.hu.
A Mol megerősítette, hogy tőlük származik a levél. Egyre nehezebben fenntarthatónak tűnik a védett árak rendszere.
Az ukrán elnök X-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Ukrajna készen áll az együttműködésre Magyarországgal.
A következő fellépő Jayla, a DJ, akinek a számára a Tisza leendő egészségügyi minisztere, Hegedűs Zsolt táncolt.
The post Hegedűs doktor tánca is megvolt first appeared on 24.hu.
„Nem lehet letagadni az elmúlt 16 év eredményeit” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.