Sokan sokféleképpen próbálják kijátszani az életkor-ellenőrzést vagy a lokációt, ha valamire kíváncsiak a neten. Ezt kiküszöbölendő, a kiskorúak netes biztonságát szem előtt tartva a VPN-ek használatá
„Megtiszteltetés, hogy egy kis részem nekem is lehetett ezekben a történelmi percekben” – írta „a rendszerváltás himnuszát” jegyző Jalja Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszer ikonikus táncáról.
A bejegyzésre két óra alatt közel 150 ezer lájk érkezett.
Több siker is fűződik a nevéhez
Tényi István tett bejelentést az ügyészségnél.
Az Öböl-térségben dolgozó, az iráni konfliktus miatt hazakényszerülő indiai vendégmunkások hazatérésével nő az országban a munkanélküliség, kiéleződnek az országban a gazdasági és atársadalmi feszülts
Az vajon igaz, hogy a Hold nagyobb égitest, mint a Plútó? És az, hogy a Holdon nagyjából két hétig tart egy nappal, két hétig egy éjszaka?
Tanyák és erdők is veszélybe kerültek a szárazság miatt az elmúlt napokban.
Kétszer is rabolt a gyanúsított.
The post Bilincsben vittek el egy 13 éves fiút, rablás miatt letartóztatták first appeared on 24.hu.
Kritika a múlt felé - elképzelések a jövőről
A Tisza Párt aktivistáira tavaly a XX. kerületben rátámadó férfi ügyében próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványoz az ügyészség.
Ezen a héten nemcsak a hangulatod, hanem az otthonod energiája is látványosan változhat. Lehet, hogy hirtelen késztetést érzel majd egy szoba átrendezésére, egy régóta halogatott rendrakásra vagy arra
A férfinak halált okozó testi sértés miatt kell felelnie.
Gönczi Gábor vajon mit szólt, ha látta?
The post Az RTL-en elbúcsúztak a TV2-s Naplótól: „De nem attól, amit tavaly óta Naplónak neveztek...” first appeared on 24.hu.
Így készítik be a vándorkupát és az aranyérmeket.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterjelölt a parlamenti bizottsági meghallgatásán több fontos dologról is beszélt.
A boldog kapcsolatok titka nem a nagy gesztusokban, hanem az apróságokban rejlik, melyek gyakran észrevétlenek, mégis ezek tartják meg stabilan a köteléket.
Fertőzésgyanús hajóutasokat szállítottak egy speciális megfigyelő központba.
Aszályról, azbesztről, tarvágásról és vízmegtartásról is beszélt a parlamenti szakbizottság előtt Gajdos László.
A nyugati médiamunkások a Tisza-kormány ellentmondásait megpróbálják a legjobb színben feltüntetni.
A gazdasági és energetikai minisztert arról kérdezték, hogy a Tisza Párt valóban bevezeti-e a 480 forintos védett üzemanyagárat.
Az amerikai elnök szimpatizál Zbigniew Ziobro jobboldali pártjával, ezért engedte, hogy a lengyel politikus az USA-ba utazhasson, pedig a döntést az amerikai külügyminiszter és a varsói nagykövet is e
A muskátli nemcsak szép, de strapabíró és kifejezetten kezdőbarát növény, ami sok hibát megbocsát. Akár azt is, ha rosszul teleltetted!
The post Rosszul teleltetted a muskátlit? Így mentheted meg! fir
A Tisza-kormány célja, hogy lebontsa a gyűlölet falait
13 kilogrammos szikla szorult a Curiosity karjára, végül azonban sikerült lezárni. Szó szerint.
A 2026-os nyári sminktrendek olyan frissességet és könnyedséget hoznak, amelyek bizonyítják, hogy a kevesebb tényleg több.
Közleményben tisztázza a részleteket az adóhatóság.