A videojáték-iparban egyre meghatározóbbá válik az MI, amely a fejlesztési folyamatok felgyorsítását és hatékonyabbá tételét ígéri, miközben alapjaiban alakítja át a gyártási modelleket. A nagy kiadók
A Sükösdi Danubia Tamburazenekar adta elő a cigány himnuszt, majd a Tavaszi szél című dalt az ülésterem közepén.
The post Álló tapsot kaptak a zenélő cigány gyerekek, még néhány fideszestől is first a
Nem motiválja a termelésre a hazai gazdálkodókat a cukorrépa átvételi ára, miközben a gyár sem tudja érvényesíteni a magas költségeit. Mi itt a megoldás?
Éles beszédet mondott kinevezése után Magyar Péter. Felszólította a közjogi métlóságokat és intézményvezetőket, hogy azonnal mondjanak le. A miniszterelnök egyenesen Sulyok Tamás szemébe mondta: idej
Szembenézést, igazságtételt, megbékélést és újrakezdést sürgetett, a Gyurcsány-Orbán korszak bukásáról beszélt. Azt mondta, senki ne reménykedjen abban, hogy a régi hatalmi védelem felmentést adhat a
A Premier League szombat korai délutáni meccsén két olyan csapat csapott össze, amelyik az utóbbi tíz évben Bajnokok Ligáját nyert. Mondjuk idén egyik sem remekel, de a hazai Liverpool még így is szin
Van egy metropolisz, ahol egyes épületek már nem ugyanott állnak, mint néhány évtizede, a lépcsőket újra kell építeni, a talaj pedig évről évre lejjebb csúszik. A több mint 20 milliós Mexikóváros nem
A szőlő igen egészséges gyümölcs, amihez többek között a héjában található vegyület, a rezveratrol (resveratrol) is hozzájárul. Kínai kutatók megtalálták annak a módját, hogy a szőlősejtek az eddiginé
A lakosoknak saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat
2026-ban egyre többen keresik azokat a helyeket, amelyek még nem kerültek fel a tömegturizmus térképére, de élményben semmivel sem adnak kevesebbet.
Ami másnak egy kidobandó lengőkar, vagy egy rozsdásodó merőkanál, az Zoltánnak mind megannyi ígéret: ő ezekben szobrokat, pontosabban a szobrok részeit látja, amikből csodás alkotásokat készíthet. Van
„Nekem mindegy, csináljuk, ahogy szeretnéd!”. Ilyen mondatok minden kapcsolatban elhangzanak időnként. De ha túl gyakran, és csak a te részedről, akkor bizony előfordulhat, hogy úgy érzed, már nem szá
Vannak emberek, akiknek nem kell felemelniük a hangjukat ahhoz, hogy mindenki rájuk figyeljen, mert a tekintetükben ott rejlik valami megfoghatatlan, ősi tudás.
Ezt a Sükösdi Danubia Tamburazenekar adta elő, szóval a szélsőjobboldali párt parlamenti frakciójának sikerült roma gyerekekkel bunkóznia egy nagyot a cigány himnuszra hivatkozva. A Zöld az erdő... cí
Lelkes kiáltások fogadták a Parlament oldalában feltűnő Pálinkás Szilveszter századost, aki a választási kampány utolsó napjainak egyik kulcsfigurája lett azzal, hogy kitálalt a sajtóban a Magyar Honv
Rajtunk múlik, hogyan élünk a szabadsággal, amit kaptunk, a cél pedig, hogy egy emberségesebb országot építsünk.
The post Az emberségesebb ország ígéretével fejezte be első kormányfői beszédét Magyar
Sokan nem is hitték volna!
Agatha Christie-regénybe illő események zajlottak le a csendes-óceáni Galápagos-szigetcsoport egyik apró szigetén a múlt század harmincas éveiben.
Csuti bevallotta, könnyen beleragadna a hétköznapokba.
Több mint 100 nemzetközi intézet közös felhívásban figyelmezteti az Európai Uniót: a kontinens gyorsan öregszik, de a jelenlegi egészségügyi stratégiák csak a betegségek utólagos kezelésére fókuszálna
Az apa nem tudta, hogy ez lesz a búcsú.
Meg tudod mondani, mire használták ezeket a régi konyhai eszközöket? Töltsd ki kvízünket, és tedd próbára tudásod!
A nap legfontosabb hírei, eredmény
A köztársasági elnök mosolyogva és bólogatva reagált a Magyar Péter szavait kísérő tapsra. Részlet a parlament alakuló üléséről.
Közvetlen járattal juthatunk el a magyarok által felfedezetlen egzotikus szigetvilágba.
De így se lehet igazán boldog.
The post Liverpoolban szakadt meg a Chelsea katasztrofális sorozata first appeared on 24.hu.
Citromsárga, elsőfokú riasztást adott ki a HungaroMet szombatra a várható zivatarok miatt. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az érintett térségekben elsősorban a villámlás jelent veszélyt, de
A Bajnokok Ligája nemcsak pozitív töltetű emlékeket, felejthetetlen meccseket, kalaplengető egyéni teljesítményeket gyárt, hanem sérelmeket és máig tartó vitákat is. Ezekből szedtünk össze ötöt.