Átmenetileg gomolyfelhők is képződnek
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,57 százalékkal emelkedve 134 545,20 ponton fejezte be a hetet.
A megszólalók közül többen történelmi fordulópontként írták le a napot. Videóriport.
A miniszterelnök felkérte őket a távozásra, így reagáltak.
Két településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Felsőszentmártonban polgármestert és képviselőket, Esztergomban pedig haláleset miatt önkormányzati képviselőt választanak. Békéscsa
Bukott politikusok, leköszönt államtitkárok és feltörekvők fideszesek is voltak bőven a miniszterelnöki, kormány- és miniszteri biztosok között. Évente több milliárd ment el a fizetésükre.
A miniszterelnök mindenkit ennek tiszteletben tartására kér, hogy gyermekei továbbra is úgy élhessenek, mint a többi magyar fiatal.
A biztonsági kamera rögzítette, ahogy megpróbálta kinyitni az ajtót.
The post Videón, ahogy egy medve betörni készül egy pékségbe first appeared on 24.hu.
Az Országház lépcsőjén ott volt vele három fia, most köszönetet mondott nekik.
Szabó Réka, az Exatlon Hungary Kihívók csapatának a versenyzője, már régóta álmodott arról, hogy a Dominikai Köztársaságban próbálja ki magát. Ugyan stabil teljesítményt nyújt a pályákon, a sportreali
A Mansory pontosan tudja, hol a határ, hiszen minden alkalommal átlépi.
A teljes népességben a Tisza támogatottsága 52, a Fideszé 23, a Mi Hazánké 7 százalék.
Gerzsényi Gabriellának kificamodott a térde, jókora gipszet kapott.
Minden csillagjegynek van lelki karmája az asztrológusok szerint. Te tudni szeretnéd, hogy neked mi az?
Az európai autógyártókat már több milliárd eurós kár érte azóta, hogy Donald Trump megemelte az amerikai importvámokat – derül ki a Volkswagen, a BMW, a Mercedes-Benz, a Stellantis és a Volvo Cars nyi
Az MV Hondius óceánjáró 140 utasát evakuálják a Kanári-szigeteknél, miután a fedélzeten hantavírus-járvány tört ki.
Ezekből tudhatod, hogy a kiszemelted csak játszik veled.
A holnap még mindig Orbán Viktort tünteti fel miniszterelnökként.
A kutatók további kísérleteket terveznek végezni
Az influenszer és férje, Caramel is a Parlament előtt ünnepelte az új kormány megalakulását.
The post Szilágyi Szilvi a kormányváltásról: Esélyt kaptunk arra, hogy átgondoljuk az egészet, és most sokk
Elmondta a magyar miniszterelnök, hogy mit érez.
Egy újításhoz nyújtott be szabadalmi igényt az Audi, amellyel automata váltóikat csiszolnák tökéletesre.
A májusi erdőszélek fehérbe borult bokrai nemcsak a nyár közeledtét jelzik, hanem egy évezredes, misztikus hagyomány újjáéledését is hozzák a konyhánkba. Ez az illatos, krémszínű virágtenger egykor a
A Disney+ Percy Jackson sorozata akár tíz évig is képernyőn maradhat a gazdag könyves alapanyag miatt.
Ha elfogadjuk, hogy új korszak kezdetén vagyunk, és rendszerváltás zajlik, tanulnunk kell az eddigi rendszerváltások történetéből és az 1989-1990-es magyar rendszerváltás kudarcaiból. Kapronczay Stefá
Bemutatták az új 5 ezer forintost, illetve a 25 ezer forintos érmét.
Világszerte keresik az esetleges fertőzötteket.
Szörnyű hetek állnak a csapat mögött, és hiába a visszatérők, a legrosszabb még csak vasárnap este következhet.