Ahogyan várható volt, áprilisban enyhe emelkedésbe kezdtek a fogyasztói árak, azaz az infláció. Nem csoda, hogy a drágulást fékező, Fidesz kormány által bevezetett intézkedéseket a Tisza-kormány is to
A SpaceX Terafab nevű projektje minden idők egyik legdrágább félvezetőipari beruházása lehet.
Márciusban 2,8%-kal zsugorodott a német ipari termelés, ami már egyértelműen jelzi a közel-keleti háború negatív hatásait. A péntek reggel közölt adat alapján a vártnál erősebb első negyedéves növeked
A Hintalovon gyermekjogi alapítvány alapítója a gyermekjogi és gyermekvédelmi ügyek államtitkára lesz a Szociális- és Családügyi Minisztériumban az alakuló Tisza-kormányban - értesült a HVG. A lap tel
Az EU elitjei a stratégiai bizonytalanság állapotában vannak Enes Bayrakli, az isztambuli Türk-Alman Üniversitesi professzora szerint.
A Stellantis kiterjeszti kínai Leapmotor-partnerségét, és európai gyártási együttműködést indít, amelynek első helyszíne a vállalat zaragozai üzeme lesz.
Súlyos csapást mért az amerikai elnök vámháborús politikájára egy bíróság. Trumpnak nemcsak le kell állítania a vámok beszedését, hanem a már befizetett összegeket is vissza kell térítenie.
A 20 éves középpályás eddig hét meccsen lépett pályára klubjában.
Óriási a botrány három nappal az El Clásico előtt.
Az arany-lilák a feszült hangulatú találkozó végén kérdőre vonták a játékvezetőket.
Továbbra is a jegybank célsávon belül.
Törvénytelenül vetette ki az elnök a globális vámokat? Egy bíróság szerint igen. Közben Trump éppen az uniós autóipart fenyegeti.
A zöldbab vetése nem ördöngösség, de az időzítés, a talaj és a vetési mód döntő a bőséges hüvelyterméshez. Mutatjuk a legfontosabb lépéseket!
Az áprilisi éves infláció 2,1 százalékos lett, csak kicsit magasabb az előző két havinál. Havi összevetésben viszont gyorsan, 0,4 százalékkal nőttek az árak.
Nagyot változik az időjárás fagyosszentek után.
Nemcsak egyszerű, finomabb is a főtt tojás air fryerben!
Az autó darabokra szakadt a Bertalan hídon történt tragédiában.
Igazságügyi miniszter ugyan nem lesz Melléthei-Barna, de képviselői mandátumát felvette és most arról is beszélt, milyen tervei vannak képviselőként.
Idegesen reagáltak a piacok a friss hírekre.
A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Márciusban 1,8 százalék volt a drágulás, vagyis egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek az árak a Közpon
Állva tapsolt a közönség a Fővárosi Nagycirkusz Mirázs-Örökség című előadásán
Ügyészségi nyomozók jelentek meg csütörtökön az Állami Számvevőszék (ÁSZ) székházában, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) körüli, több százmilliárd forintos vagyonvesztés gyanúja miatt.
A londoni Natural History Museum kutatói egy nem mindennapi gesztussal ünnepelték a legendás természetfilmest. A BBC élő gálát közvetít a Royal Albert Hallból a természettudós tiszteletére, akit telje
Az idén több Forma–1-es hétvégén, köztük a Hungaroringen is versenyezni fog Jacques Villeneuve.
„Egy állami monopóliumként működő egészségügyi szolgáltatónak nincs szüksége hirdetésre. A betegeknek nincs választásuk, kihez mennének máshoz?” – véli Kaáli Nagy Géza.
The post A hazai lombikprogramo
Elmondása szerint az ügyészségen azt kérték tőle, hogy egyelőre ne hozza nyilvánosságra a nevét, mert ezzel veszélyeztethetné a folyamatban lévő nyomozást.
Mate Rimac a Balkánon legalább olyan lehetetlennek tűnő projektekbe vág bele, mint a tengerentúlon a Tesla tulajdonosa.
Közbeszerzési eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központ a Petőfi híd felújításának megtervezésére. A nyertes tervezőnek a teljes és a részleges felújítás terveit egyaránt el kell készítenie, k
A vita középpontjában továbbra is a 2017-es és 2020-as ukrán oktatási törvények állnak.
Hajós András, aki évek óta konfliktusban állt a hírműsorral, ironikus megjegyzést tett a Tények megszűnése kapcsán, felemlegetve egy 2017-es posztját is.