Már a hét legelején megtartják az Országgyűlés szakbizottságaiban Magyar Péter új kormányának miniszterjelöltjeit meghallgató üléseket, amelyek a kormányalakítás utolsó formális parlamenti állomásai k
Indul a munka az új parlamentben.
Mindannyian ismerjük azokat a pillanatokat, amikor egy egészen hétköznapi dolog is különös jelentőséget kap. A nyári fagylaltunk tölcsérje is ilyen lehet: nem csupán hűsítő édességünket öleli körül, h
Súlyos érzelmekről vallott a színész.
A hatóságok mindent utast magas kockázatú kontaktszemélynek minősítettek.
„Épp elütöttünk valakit, tűz van.”
Alighanem megélénkülhetett mostanság a turkálók és garázsvásárok forgalma, kétségbeesetten pityergő oligarchák és önostorozásra készülődő politikus cézárok szerzik be az új típusú szereplési szerkót,
Alighanem megélénkülhetett mostanság a turkálók és garázsvásárok forgalma, kétségbeesetten pityergő oligarchák és önostorozásra készülődő politikus cézárok szerzik be az új típusú szereplési szerkót,
A köztársasági elnök hivatala nem adott érdemi választ.
A keddi napot német kormányzati körökben már csak a „döntés napjaként” emlegetik.
Sulyok Tamás mindkettőt aláírta.
José Mourinho első madridi korszakát nemcsak trófeák, hanem emlékezetes és megosztó nyilatkozatok is meghatározták.
Ilyen cégsztorink még nem volt. Egy sikeres vállalkozás, ami valójában nem több kreatív baráti társaságnál. Egy csapat online tartalomgyártó, akik a hobbijuknak éltek, és ma az összesített nézettségük
A kormányfő a beiktatási beszédében hosszan sértegette Sulyok Tamás köztársasági elnököt, aki ezt némán tűrte.
Wade Wilson hiába kegyetlen gyilkos, mégis odavannak érte az interneten.
Bár automatikusan meghosszabbodott Nuno Campos szerződése a Zalaegerszeg bennmaradásával, a portugál edző elárulta: kivásárlási záradék szerepel a kontraktusában, így továbbra sem biztos, hogy a követ
DJ Magyar Péter miniszterelnök in the house!
Míg az ókori görögök és a középkori magyar gazdák számára alapvető élelmiszer volt, mára sokan csak bosszantó gyomként tekintenek rá – pedig a kerti laboda, vagy ahogy a franciák hívják, a franciaspen
Május 10-én a fogyó Hold a Nyilas jegyében jár, ez pedig több csillagjegy számára is különleges felismeréseket hozhat. A nap energiája erősen kapcsolódik a természethez, a szabadsághoz és ahhoz az érz
A szívbetegségek kockázatai széles skálán mozognak, mind bizonyos egészségi állapotok, mind életmódbeli tényezők rendszeresen előkerülnek, ha erről a kérdésről beszélünk. Az enyhe krónikus gyulladás a
Egy apró, elzárt sziget a Preszpa-tó közepén, ahol állítólag több mint száz kígyó jut egy hektárra. A legtöbben valószínűleg messziről elkerülnék, mégis egyre többen kíváncsiak rá.
The post Van egy sz
Szakmailag alátámasztva, valós uniós és hazai statisztikai adatok alapján kiigazították a miniszterelnököt.
Sokakat fűznek emlékek a Nohabokhoz, de ez a zöld példány egyedi. Tippeljen, mennyi lehet a kikiáltási ára!
A vonzódás nem véletlenszerű, hanem számos tényező befolyásolja. Fedezzük fel, hogyan hat a sör, a csók vagy akár a csípős ételek a vonzalomra.
Az újonnan megválasztott Országgyűlés tárgysorozatában automatikusan három visszaküldött törvény marad az előző ciklusból. Külön döntés nélkül lezártnak minősül a Fidesz-KDNP-s képviselők által benyúj
A hétvégén akár bajnokavatást is hozhat a nemcsak Spanyolországban, hanem világszerte is az egyik legnagyobb futball-rangadónak számító El Clásico, azaz a Barcelona-Real Madrid összecsapás. Négy fordu
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak
Indul a munka az új parlamentben.
Kedves Bika! Jó pénzre számíthatsz, de sajnos csakis kitartó és szorgalmas munkálkodás árán.