Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és
Az első lépéseket már megjelölték.
A korábbi főigazgatónak és társának egyaránt meghosszabbították további két hónappal a letartóztatását a Szőlő utcai visszaélések ügyében. A botrány gyanúsítottjai a legsúlyosabb kényszerintézkedés ha
Elsöprő győzelmet arattak.
a jövő héten Európa nagy részén, így Magyarországon is az átlagosnál melegebb és szárazabb időre lehet számítani.
A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzeme
A Szabadszínész az államtól is kapott 120 millió forint befektetést, régiós tervekkel vágott neki a színészek és produkciók összekötésének. Az alapítók most bejelentették: véget ért a platform történe
Mi lehet a washingtoni alku tétje?
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint immár lehet pályázni a főigazgatói pozíciókra a szakképzési centrumokban.
Az előzetes adatok szerint 2026 augusztusában 5922 gyermek született, és 9452 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 7,4, a házasságkötéseké 12%-kal alacsonyabb, a halálo
A felújítás során megőrzik a híd jelenlegi megjelenésbeli karakterét.
A végzés egyelőre nem végleges.
Svédország és Finnország vadászgépeket mozgósított a Finn-öböl felett észlelt orosz repülőgépek miatt - jelentette be pénteken a finn hadsereg.
Budapesten nettó 1 millió forint feletti havi fizetés kell ahhoz, hogy egy munkavállaló a legjobban kereső 10 százalékba tartozzon. Mi a helyzet a megyékben?
Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az
Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a mego
Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá
Gyors átalakulás előtt áll a vállalatközi, vagyis B2B-fizetések piaca. A változást két, egymást erősítő tényező hajtja: egyrészt a szabályozói környezet egyre tisztább kereteket teremt az új fizetési
A tárcavezető leszögezte, leszámolnak a túlárazott, pazarló és luxusberuházásokkal, de nem állítanak le értelmetlenül egyetlen építkezést sem.
Bár az intézmény teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, lakossági termékei és szolgáltatásai egyelőre nem érhetők el.
A főváros pénzügyi helyzete hónapok óta komoly viták tárgya.
Frissen létrehozott cég és pénzmosoda is a kezdveményezettek között.
Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük.
Újabb rejtélyre derült fény.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter lecserélte az Orbánék által öt éve vásárolt brüsszeli luxusépületet kezelő cég vezetését.
A nem címmérkőzésként megrendezett összecsapást a Netflix közvetíti világszerte úgy, hogy kizárlólagos jogot kapott rá.
A blue chipek vegyesen teljesítenek.
Összesen 65 embertől kérne nyilatkozatot a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság. Végrehajtással foglalkozó vezetők, korábbi igazságügyi miniszterek és a Schadl–Völner-ügy s
Szalai Orbán Balázzsal vezette éveken át az MCC-t, utóbbi júliusban mondott le, jelenleg EP-képviselőként gondolja újra magát. Mi történt? Elbocsátották Szalai Zoltánt, a Mathias Corvinus Collegium fő
Nem bánod meg!
The post Kívül puha, belül roppan, a saját verzió pedig még mindig a legmenőbb: káposztával töltött paprika eltevése télire! appeared first on Hóvége.