XIV. Leó pápa kérése ellenére
A politikus azt állította, a lap nem kereste meg és nem közölte a válaszait, miközben a cikk szerzője szerint az írás első verziójában teljes egészében közölték a reakciót.
A hivatal arra jutott, hogy a magyar közbeszerzési rendszert teljesen át kell alakítani.
Érkező védőt is bejelentett a magyar rekordbajnok.
60-70 ezer tonna benzint szállítottak Oroszországba máris - állítják iparági források.
Egy újabb optikai illúzió, de ez a személyiségteszt most nem egy rajz, hanem egy trükkös fénykép.
Habár van ésszerű magyarázat, egy ufókutató hiszi, idegen fegyverről van szó.
A számok önmagukért beszélnek.
Majdhogynem a teljes összeg a NER-közeli világban landolt.
A debreceni akkumulátorfólia-gyár működését a kormányhivatal már felfüggesztette, mert a telephelyén a vízben többféle fémet és félfémet találtak. Papp László szerint a Semcorp minden korábbi ígéretét
A debreceni akkumulátorfólia-gyár működését a kormányhivatal már felfüggesztette, mert a telephelyén a vízben többféle fémet és félfémet találtak. Papp László szerint a Semcorp minden korábbi ígéretét
Az eltűnt férfit végül egy búvár találta meg a víz alatt.
The post Beugrott a Balatonba, meghalt egy 42 éves férfi first appeared on 24.hu.
A szakértők szerint az üzemanyagválság a kiváltó ok
Eddig mondták, de mától már csinálják is, lejárt a másfél éves moratórium.
Elmondjuk, miről van szó és mit tehet ellene.
Miközben a nemzetközi műtárgypiac továbbra is ingatag, a világ legjelentősebb kortárs művészeti vására ismét bebizonyította, hogy folyamatos megújulással képes megőrizni vezető szerepét – és hogy a mű
A madridi vezetés a világbajnokság után új, összekötő szerepet kínálhat Luka Modricnak.
A volt külügyminiszter előszeretettel járt magángéppel külföldre, a külügyminisztérium összesítése szerint csak tavaly 19 alkalommal béreltek neki repülőt.
Előre szólunk, ebből baj lesz, a hozzá nem értés árát a magyar családok fogják megfizetni – reagált a Fidesz.
A Balázs Béla-díjas művész 89 éves volt.
A hőség túlélői sincsenek biztonságban: a klímaváltozás láthatatlan sebeket ejt az élővilágon.
A képzőművészet a legnépszerűbb az ösztöndíjasok körében
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság előre elmondta, mi lesz az eredmény.
Havasi Bertalan elmondta, az ellenzéki párt csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandó támogatni.
A helyszínre minden mentőegységet riasztottak, de hiába.
Kajner Péter hangsúlyozta: az éghajlatváltozás ránk döntötte az ajtót az elmúlt években, és ideje az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése mellett a rugalmas alkalmazkodás feltételeinek megte