A kánikula ellenére is felszálló pilóta felelősségéről beszélnek a 11 életet követelő halálos baleset után.
Senki ne lepődjön meg, ha nem tud telefonálni.
Ismét személyes érintettség okán kértek szót képviselők. Ez alkalommal Forsthoffer Ágnes meg is adta nekik a szót. VIDEÓ!
A Nobel-díjas író a New Yorkernek adott interjúban az idős lázadók nevetségességéről, a Tarr Bélával közös munkáról és arról is beszélt, hogy önszántából sosem olvassa újra a könyveit.
Kórházba kellett vinni a két sérültet.
A francia játékos szponzorok nélkül nem hozna bevételt a klubnak a képjogokból.
A 17. alaptörvény-módosítás célja jó, eszközei, módszerei nem mindig – írta az Amnesty International Magyarország az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Két ügyben írtak nyílt levelet Magyar Péternek és Lannert Juditnak.
A házelnök először csak figyelmeztette a miniszterelnököt, majd kikapcsolta a mikrofonját.
Az embernek az az érzése, amikor a világbajnoki meccseket nézi, hogy Gianni Infantino mindegyiken ott van. Ez persze nem igaz, a svájci sportvezető a Kanada, az Egyesült Államok és Mexikó 16 városában
Nem kellene megvárni, hogy a rendszer összeomoljon, indokolt a kormányfő. VIDEÓ!
Több személy ellen nemzetközi körözést adtak ki.
A 84 éves Luigi Cavallari még vasárnap ugrott be egy kis csónakból a Vico-tóba és azóta nem találják.
A nemzetközi sportsajtó eddig kész tényként kezelte, hogy a BL-győztes Paris Saint-Germain játékosa lesz.
Saját párttársa némította el a miniszterelnököt.
Az emberek ezúttal örültek neki.
Már nem a rendőrök dolga a közlekedési szabálysértések szankcionálása.
Azt tanácsolta neki: ha jó modor és viselkedési stílus kapcsán szeretne jobbá válni, forduljon Forsthoffer Ágnes házelnökhöz. VIDEÓ!
A lakosságot nem fenyegeti további veszély.
A búzaadományokat június 29. és augusztus 20. között várják a szervezők, hogy azt ősszel liszt formájában adományozhassák tovább.
A biztonságos áramellátás érdekében döntött a miniszter, miközben vízhiány és kegyetlen időjárás sújtja az országot.
A földmozgás epicentruma a La Guaira állambeli Caraballedától 27 kilométerre északra, a fészke pedig 10 kilométer mélyen volt.
A From igazi guilty pleasure lett mostanra, sajnos.
A svédek a vasárnapi edzésen a tizenegyeseket is gyakorolták
A hétfői kánikula után a folytatás se lesz kellemesebb.