Bár Magyarországon továbbra is a forint a hivatalos fizetőeszköz, egyre többen kíváncsiak arra, hogyan néznének ki a magyar euróérmék, ha egyszer bevezetnék az eurót. Most olyan látványtervek kerültek
Esik a Magyar Telekom a ma reggeli kereskedésben, a társaság papírjai ma már osztalék nélkül forognak.
A Tisza Párt elnöke nem fogadta meg Ursula von der Leyen tanácsát.
Annyira sokan akarnak Budapestre érkezni, hogy a légitársaságok hatalmasat emeltek a viteldíjakon.
Lesz folytatása a Tavaszi szél című dokumentumfilmnek. A róla készülő alkotásról maga Magyar Péter adott hírt, azt is elárulta, miről szól majd a következő felvonás.
Facebook-videóban méltatta a természettudóst.
The post "Száz éve él a 4,5 milliárd éves kék bolygón egy nagyszerű ember" – Bödőcs Tibor faágak mögül leskelődve köszöntötte fel David Attenborough-t fir
Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja közösségi oldalán bejelentette, hogy bement az ügyészségre vallomást tenni az ügy kapcsán.
A napi egykártyás tarot-horoszkópod megérkezett 2026. május 8-ra. A Nap a Bikában jár, a Hold pedig elhagyja a Bak jegyét, és belép a Vízöntőbe. A közös tarotkártya most mindenki számára a Torony.
Az oroszok az elmúlt éjszaka folyamán 10 rohamot hajtottak végre.
A londoni klub Joel Ordóñez megszerzésével erősítené meg hosszú távon a védelmét.
A leghatalmasabb gépek nem gurulhatnak apró kerekeken, a speciális munkára tervezett abroncsok átmérője akár a négy métert is elérheti.
Még a várakozásoknál is rosszabb lehet az eredmény
Áprilisban 2,1 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban, az elmúlt két hónapban már gyorsult az áremelkedés üteme.
A prevenció, a korszerű növényvédő szerek és a biológiai megoldások együttese segíthet abban, hogy a gyümölcsösödben idén is egészséges és bőséges termés szülessen.
Németország Mathias Gidselt ünnepli. A Füchse Berlin dán sztárkézilabdázója a Veszprém elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőben remekelt, az első meccsem 13, a másodikon 10 gólt szerzett, s a csapata vez
A NAV lekapcsolt egy áfázós bűnszervezetet, aminek főhadiszállásán rengeteg készpénzt és egy izgalmas, oroszlános posztertapétát találtak.
Nagy baleset történt a dél-alföldi város egyik Tisza-hídján.
A TikTokon terjedő egészségtippek és a mesterséges intelligencia magabiztos, de sokszor pontatlan válaszai között egyre nehezebb eligazodni a fiataloknak. A Detekto új online kurzusai segítenek felism
A youtubernek többen is azt írták, tudják, kicsoda Zsolti bácsi.
Ez annyira váratlan, valahogy senki se gondolta volna róla.
Egy friss kutatás szerint az AI által leginkább veszélyeztetett munkakörökben döntő többségben nők dolgoznak, miközben sokuknak jóval kevesebb lehetősége van alkalmazkodni az új technológiákhoz vagy t
Nagy kérdés, mennyire képes megszabadulni elődje „bábfiguráitól” Magyar Péter. Miben hasonlíthat kormányzása Orbán Viktoréhoz? Mit jelent, hogy már beiktatása elött elment az olasz kormányfőhöz? A dem
A világ legismertebb természettudósa, Sir David Attenborough kedves meglepetést kapott a Google keresőjétől.
Több mint 3 százalékos zuhanással nyitott a Mol részvénye, miután a társaság első negyedéves gyorsjelentése jelentősen alulmúlta az elemzői várakozásokat. A gyenge teljesítés fő oka a Downstream szegm
Ha a Tisza-kormány megszünteti a jelenlegi kormányhivatali struktúrát, akkor jóval drágább és lassabb lesz bármilyen hivatalos ügyet elintézni Tarnai Richárd szerint.
Régóta pletykálják, hogy az egykori hírigazgató visszatérhet a közmédiához, ezt ő maga sem tagadta, de most először jelentette ki egyértelműen, hogy pályázna a pozícióra.
Nem a drága műtrágya a kulcs, hanem az, hogy mikor és mivel segítünk a növénynek. Egy egyszerű, otthon is elkészíthető keverék sokszor többet ér, mint a túlöntözés vagy a trágyázás.
The post Így lesz
A magyar pavilonban Koronczi Endre kiállítása pedig egy látszólag megfoghatatlan dologra, a lélegzetre, sóhajtásra épült.
Gyakran előfordul, hogy egy hosszú kapcsolatban a romantikus érzések helyét átveszi a mindennapi rutin monotonitása.
A magyar férfi vízilabda-válogatott legnagyobb vetélytársánál új elnököt választottak, Szlobodan
The post Áll a bál a szerb pólóban first appeared on 24.hu.