Az a típus, akit nem lehet nem észrevenni, és lehetetlen elfelejteni. Ma azonban egy fiatal színésznek akkor sincs könnyű dolga, ha a legtehetségesebbek közül való.
A Ferrari vezérigazgatója, Benedetto Vigna megerősítette, hogy már egy ideje zajlanak az egyeztetések a Nemzetközi Automobil Szövetséggel Forma-1-es V8-as motorok esetleges visszatéréséről, ugyanakkor
Nem volt jogalap az aranykonvoj visszatartására, de az adóhatóság ettől még nyomoz.
Kikapcsolt jeladóval jutottak át.
Akár hétköznapi tevékenységek során is megmutatkozhatnak a rák rejtett tünetei.
Az Arsenal készen áll megszerezni Marcus Rashfordot, ha a Barcelona nem él a vásárlási opcióval.
Soha nem volt ennyire erős széria Corsa, mint a most bemutatott GSE. Az Opel kisautójának sportváltozatát már nem izmos turbómotor, hanem feltekert elektromotor hajtja, és elég dögösen néz ki.
Rohamosan bővül az európai ultragazdagok köre, Közép-Kelet-Európa pedig elképesztő növekedést produkál.
Többször is téma volt a kormányüléseken az akkugyárak szennyezése.
A hétvégén korlátozásokra és megnövekedett forgalomra lehet számítani a MÁV vonalain.
A Hondius óceánjáróról több utas is partra szállt Szent Ilona szigetén, mielőtt a hajót karantén alá vonták.
A motoros előtte egy autóval ütközött.
Úgy tűnik az előző városvezetés ügyei miatt vonultak ki a rendőrök, de hivatalosan egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi indokolta az akciókat.
Miközben a nyugati országokból egyre több orosz diplomáciai fedésben dolgozó hírszerzőt utasítottak ki, hozzánk egyre többen érkeztek. A kiutasítások azonban akár a következő napokban elkezdődhetnek n
A Ryan Gosling főszereplésével készült sci-fi világszerte lehagyta James Gunn Superman-filmjét.
Az ETO-drukkerek mindössze 8 perc alatt elvitték az összes vendégbelépőt a Kisvárda elleni, sorsdöntő meccsre.
Leó pápát arra kérte az ügyintéző, hogy személyesen fáradjon be az ügyfélszolgálatra, erre az egyházvezető felfedte kilétét, mire a banki alkalmazott letette a telefont.
Gyengébb adottságú termőföld kap új, energetikai funkciót Heves vármegyében.
Próbálja ki ezt az egyszerű módszert, ha még több paradicsomot akar a konyhakertjében!
Ha gyakran elkésel, lehet, hogy nem a lustaság vagy a tiszteletlenség az oka, hanem az agy természetes működése. Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan lehet felülírni ezt a jelenséget.
Az AI térnyerése kényszerítő erejű kérdést vet fel minden szervezet számára: javítjuk a munkavégzést, vagy csendben felszámoljuk a munkakörök egyes részeit anélkül, hogy megterveznénk a folytatást? Ke
60 éves lett Pintér Attila, korábbi 20-szoros válogatott, kupagyőztes és ifjúsági Európa-bajnok labdarúgó, valamint kétszeres magyar bajnok edző, a válogatott […]
A 60 éves Pintér Attila, a magy
Adott parancsot vagy nem az ukrán elnök?
Nincs tudomásuk szerdán kezdődött tűzszünetre vonatkozó parancsról.
A nap legfontosabb hírei, Horvátország, járattörlések, nemzeti légitársaság
A versenytilalmi megállapodás célja, hogy a munkavállaló ellenérték fizetése fejében a munkaviszony megszűnését követően meghatározott ideig ne jelentsen konkurenciát a munkáltatónak. Mi a következmén
Egy 29 éves férfit 160/órás sebességnél állítottak meg Floridában, majd őrizetbe vették.