Nem lesz Magyar Péter kabinetfőnöke Velkey György László – mondta a Tisza frakcióvezető-helyettese a Telexnek. Velkey közölte, Magyar Péter leendő miniszterelnök körül egy nagyobb stáb fog dolgozni, a
Nem lesz Magyar Péter kabinetfőnöke Velkey György László – mondta a Tisza frakcióvezető-helyettese a Telexnek. Közölte, Magyar Péter leendő miniszterelnök körül egy nagyobb stáb fog dolgozni, ahogy az
A kardiológusok szerint három olyan tényező is létezik, amelyről ritkábban esik szó, pedig komoly hatással lehet a szív egészségére.
Folyamatosan fogy az amúgy sem nagy tömeg.
Abszolút majálishangulat tapasztalható a Kossuth téri politikai pikniken.
The post Perec és sör is kapható first appeared on 24.hu.
A legenda és ami mögötte van
Több ezerrel nőtt egy év alatt a havonta 700 ezer forint feletti nyugdíjellátásban részesülők száma. Közülük 123-an lépték át a kétmilliós határt. A részletes adatokat a HVG kérte ki a KSH-tól.
A legenda és ami mögötte van
Oroszország idei, győzelem napi díszszemléje a modern orosz történelem legrövidebb katonai parádéja volt. A moszkvai Vörös téren tartott ceremónia mindössze 45 percig tartott. Ez majdnem a fele a tava
A Madách Színház 2026 szeptemberében bemutatja Andrew Lloyd Webber legendás musicaljét, az Evitát Szirtes Tamás rendezésében. A főszerepet hármas szereposztásban Gubik Petra, Muri Enikő és Gadó Anita
Áll az uborka, mint a cövek, és nem akar nőni? Kiderítettük, milyen rejtett okok állhatnak a háttérben, és hogyan indíthatod be újra a növekedést!
Az énekes egy új dal kapcsán került szócsatába Ábel Anitával, aki viccesen megjegyezte, hogy rajongói inkább az ötvenes korosztályból kerülnek ki. Bereczki Zoltán azonban gyorsan helyretette a dolgot.
A Tisza a Kupolacsarnok mellett Dunára néző termeket és erkélyt foglalta le, a Fidesz és a KDNP politikusai eközben a parlamenti alagsorban lévő büfé felé vették az irányt.
Orbán Anita leendő külügyminiszter a 444 tudósítása szerint elmondta, több külföldi kollégájával beszélt már, majdnem minden uniós külügyminiszter üdvözölte és több rövid bemutatkozó telefonbeszélgeté
Már eldőlt az is, hogy kik lesznek az államtitkárai.
Az Európai Unió zászlója 12 év után visszakerült a magyar parlament épületére.
Ez mindenkit ledöbbentett.
A tolnai tragédia mindenkit megrázott.
„Köszönöm! Majd tíz napig gondoskodtak rólam” – írta a műsorvezető.
Bródy János színpadra lépett, az EU-s zászló előtt sokan fotózkodnak. Karácsony Gergely beszéde tényleg a háláról szól, a budapesti főpolgármester megköszöni az elmúlt 16 évben végzett munkát és kiáll
Két héttel a mozibemutató előtt már a globális toplisták élén szerepel a Mandalorian és Grogu előzetese.
Látjuk, hogy még az utolsó pillanatokban is folynak ki a pénzek, meglepetésekre számítunk – jelentette ki Bódis Kriszta társadalompolitikáért felelős kormánybiztos az Országházban a Telex kérdésére.
Nézem a parlamenti közvetítést az új országgyűlés megalakulásáról, és végre – annyi év után – jó érzések vannak bennem
The post Hodász András: Nem bántam meg a szavazatomat first appeared on 24.hu.
A rekordközeli készletek sem nyugtatják meg a piacot. A költségrobbanás és az időjárási szélsőségek új bizonytalanságot hoznak.
Bródy János is fellépett az eseményen, amely köszönetet mond a civileknek az elmúlt 16 évért.
Kétméteres szárnyfesztávolsága csak a jéghegy csúcsa: a szirti sas hosszú kilométereket képes megtenni testtömegének többszörösével a karmában. Most közelről is megmutatjuk, milyen óriási erő, no és k