Oroszország légvédelme egyre nehezebb helyzetbe kerül, miután egyre inkább úgy tűnik, az ukrán támadások célpontjává váltak ezek az eszközök. És miközben az ukrajnai veszteségek hónapról hónapra emelk
Reggel 10 órakor Vitézy Dávid meghallgatásával folytatódik az új kormány felállása, a miniszterjelöltet a Közlekedési és Beruházási Bizottság hallgatja meg. A szakember első lépései egyikeként felülvi
Az énekesnő 15 millió dollárt követel a cégtől.
Hétfő délelőtt megkezdődött Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterjelölti meghallgatása az Országgyűlés Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottsága előtt. A leendő honvédelmi miniszter beszéde végén a b
Az abaligetiek besokalltak a motorosoktól
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve egész évben ellenőrzi az étrend-kiegészítők piacát. Míg a 2025-ös évben a po
Ma már saját alapítványa támogatja a hozzá hasonló betegeket
A Nemzetbiztonsági Bizottság Pósfai Gábor belügyminiszter-jelölt arról beszél, hogy a rendvédelemben a lojalitás nem lehet fontosabb a szakmaiságnál.
A sükösdi tamburás gyerekek parlamenti fellépése nemcsak megható történet, hanem erős példája annak is, mit jelent a valódi tehetséggondozás és mentorálás. Nebl Zsolt tamburaoktató évek óta nemcsak ze
A műszaki vizsga szigorítására tett javaslatot az Európai Unió, főként az idősebb autókat vették célba.
A Fővárosi Főpolgármesteri Hivatal Dísztermében tartott egyeztetésen 23 szakmai szervezet képviseltette magát.
Egy okostelefon jelentős befektetést igényel, éppen ezért a védelme és az eszköz tartósságára fordított figyelem nem merül ki a strapabíró tokok használatában. A készülék működése és a felhasználó egé
Ezt tanácsolják ebben a helyzetben!
Kapitány István hétfő reggeli bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a piac akkor működik jól, ha minél kevesebb az állami beavatkozás, az árrésstop és a különadók kivezetésének szerinte „m
Kapitány István hétfő reggeli, a mai tőzsdenyitást megelőző bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a piac akkor működik jól, ha minél kevesebb az állami beavatkozás, az árrésstop és a külön
Továbbra is a közel-keleti hírek diktálják a hangulatot a piacokon, Donald Trump hétvégén elfogadhatatlannak nevezte Irán válaszát az amerikai béketervre, amire a befektetők azonnal a Hormuzi-szoros k
Az RNAPII nem pusztán áldozata a DNS-károsodásnak, hanem aktív résztvevője annak a sejtes válasznak, amely a genom stabilitását próbálja fenntartani.
A közlekedési és beruházási tárca leendő vezetője elmondta, mire készül.
A franciák sztárjátékosa fura módon nem értette, hogy miért kellett kiállnia a Minnesota elleni meccsről.
Nagy tisztogatás jöhet az étrend-kiegészítők piacán.
Hamarosan újra gyártható GT sportmodellt a Kia. Az egykori Stinger örökségének letéteményesét egyetlen dolog választja el a sorozatgyártástól.
A közlekedési és beruházási miniszterjelölt szerint idén nyáron sem lesz elég IC-kocsi a magyar vasúton
Erős kritikát fogalmazott meg a miniszterjelölt
A miniszterjelölt az erdők védelmét és a vízmegtartást tette programja középpontjába a bizottsági meghallgatásán.
The new prime minister's speech caused a great deal of outrage.
A leendő kultúráért felelős miniszter arról beszélt, hogy céljuk a Fidesz által felépített kirekesztő és gyűlöletkeltő rendszert lebontani, mert ez különösen érintette a nemzetiségeket – főként az ukr
Oroszország ukrán drónokat irányít a NATO területére
A labdarúgó-világbajnokság fokozott terrorfenyegetettség mellett zajlik majd: szakértők szerint a kockázatot tovább növeli az amerikai-izraeli-iráni konfliktus