Szívmelengető történetet osztott meg a közönséggel Joshi Bharat az Orosz Gyurival közös stand-up estjükön. Az indiai származású televíziós életében nagyon fontos szerepet játszott Hofi Géza, úgy, hogy
Horváth Éva megmutatta, milyen mesés helyen lakik Balin.
Teljesen új kommunikációs modellt vezethet be Magyar Péter kormánya – erről írt részletes elemzést közösségi oldalán Dull Szabolcs. A politikai elemző szerint már az is komoly változást jelez, hogy há
A csontritkulás egy rendkívül alattomos állapot. Korai szakaszában általában semmilyen tünetet nem produkál, így sokaknál már csak akkor derül fény a bajra, amikor egy banális esés súlyos csonttörésse
Donald Trump 2017-ben járt utoljára Kínában. A héten három napot tölt majd Pekingben, hogy rendezze a kapcsolatokat Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Mi történt? Az amerikai elnök szerdán szerdán utazik
A hantavírus okozta tüdőgyulladást egyes hantavírusok okozzák, nem pedig a Pfizer Covid-vakcinája, ahogy egyes források terjesztik.
Az új házelnök és a Tisza Párt frakcióvezetője megkoszorúzták Szabad György egykori házelnök szobrát.
Rövid közleményt adott ki a párt.
Mindenhol az új Csillagok háborúja-filmbe ütközünk.
Ő ugyanis egyedül vitte a hátán a posztot, most meg hárman kapnak ezért pénzt!
The post Vitályos Eszter fanyalog az új kormányszóvivői kinevezéseken first appeared on 24.hu.
Szondi Vanda és Magyar Éva a Tisza-kormány szóvivői lesznek Köböl Anitával együtt, így azonban utóbbihoz hasonlóan a másik két tévés is elköszön a jelenlegi munkahelyétől. Az RTL Reggeli műsorvezetője
Egy ilyen akkreditált képzőhelyen a hallgatók a legkorszerűbb oktatásban részesülnek
Szombaton az új Országgyűlés megalakulásával és Magyar Péter miniszterelnöki eskütételével hivatalosan véget ért Orbán Viktor és a Nemzeti együttműködés Rendszere Magyarországon. A parlamenti és a Kos
A német sípmester ebben a szezonban kilenc BL-meccsen is ott volt, de ez karrierje első kupadöntője lesz.
Pénzben nem is kifejezhető, milyen értékes ékszereket viselt Katalin a hétvégi kerti partijukon. A család ikonikus nőtagjai hagyták rá a gyöngyöket!
2026 júliusától a tachográf-kötelezettség kiterjesztése alapjaiban alakítja át a furgonos nemzetközi fuvarozást. Fogy az idő az átállásig.
Az zeneszerző-előadó egyúttal leírta azt is, mit mondott, mielőtt játszani kezdte szombaton a Neked írom a dalt.
Az OTP csúcsvezetői a közelgő osztalékfizetés miatt kétszeresen is jól járnak a részvényjuttatással.
Szondi Vanda mától Magyarország kormányának szóvivője.
The post Szondi Vanda kormányszóvivő lett – így reagált a kinevezésére az RTL first appeared on nlc.
Kritizálta a buszok gumiabroncsait és a javítási gyakorlatot.
A demencia kialkulását segítik azok az élelmiszerek, amiket szívesen eszünk reggelente, mert laktatóak és finomak.
Fiatal rablót fogtak a ceglédi rendőrök, miután az elmúlt hónapokban kétszer is bűnbe esett. A nyomozók már jól ismerték a tinédzsert, hiszen többször is lopott a környéken.
Marcin Romanowskit utoljára három hete látták a budapesti bérelt lakásában, amikor május elsején keresték, már hűlt helyét találták és a cuccai is eltűntek.
Sokan évekig használják úgy a mosógépet, hogy nem is tudnak erről az apró gombról, pedig pont egy olyan helyet nyit meg, ahol rengeteg kosz és penész gyűlhet össze.
Meghallgatta az oktatási bizottság az oktatási és gyermekügyi miniszterjelöltet, Lannert Juditot, aki azt ígérte, széles körű párbeszédet indít a főbb kérdésekről. Azt is jelezte: új törvények várható
Bűnbánatot és valódi szembenézést sürget a „kiválasztottak” körében.
Több mint 14 millió forintos kár érte az Országgyűlés Hivatalát azzal, hogy a vád szerint tényleges munka nélkül foglalkoztatták a gyanúsított nyugdíjas édesanyját a Fidesz-frakciónál.
Az államilag támogatott aszálybiztosítás akár 70%-os díjtámogatással vehető igénybe, de a határidő vészesen közeleg.