Az amerikai Szenátus csütörtökön szoros szavazással elutasította azt a határozatot, amely az iráni háború befejezésére vagy a kongresszusi felhatalmazás kikérésére szólította volna fel Donald Trump el
Emmanuel Macron francia elnök cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) figyelmeztette volna Párizst egy esetleges, Dél-Európát érintő orosz csapás veszé
A honvédelmi miniszter közleményben cáfolta, hogy a csütörtöki konferencián Magyarország SAFE-hitelből való kilépéséről beszélt volna.
A Fed új szabálytervezetet tett közzé a dollárfedezetű stablecoinok kibocsátóira vonatkozóan, amelyet a tavaly elfogadott Genius Act ír elő. A javaslat teljes tartalékfedezeti kötelezettséget, tőkeköv
A K&H innovációs pályázata rávilágított: két világ találkozása és kollaborációja lehetséges. Mutatjuk a tavalyi pályázat együttműködésének történetét.
2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül.
Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter az elmúlt napokban több nagy amerikai finomító vezetőjével is felvette a kapcsolatot, hogy felmérje, hajlandók lennének-e önkéntes alapon korlátozni a dízel
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Lezárult a nemzeti parkok igazgatói pozíciójára kiírt nyílt pályázat, összesen 120 jelentkezés érkezett. Gajdos László élő környezetért felelős miniszter szerint örömteli a magas jelentkezői szám, az
Folytatódik a regionális terjeszkedés.
Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi
Kihúzták a Hatoslottó 39. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 660 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Kihúzták a Hatoslottó 39. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 660 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Timothy Kelly szövetségi bíró arra kötelezte a Trump-adminisztrációt, hogy átmenetileg biztosítson ismét bejárást a Fehér Házba a CNN, az MS NOW, valamint a Politico munkatársai számára, miután Donald
Már 4,4 millió magyar vásárol online, a csomagautomaták pedig először előzték meg a házhozszállítást.
A Crédit Agricole és a UniCredit a közelmúltban fontolóra vette, hogy közösen szerezze meg a Banco BPM-et, mégpedig az olasz bank feldarabolásával – számolt be két, az ügyet ismerő forrásra hivatkozva
Éles szóváltás alakult ki Horvátország és Szerbia között Aleksandar Vucic ENSZ-közgyűlésen elmondott beszéde után.
Akár lemerülőben van a telefon, akár tele van a valakinek a keze, vagy épp nem találja a kártyáját a táskája mélyén, a fizetés mostantól gyerekjáték a Revoluton keresztül, amely csak egy pillanatképet
Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az E
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaú
Tavaly a hűtőket árusító webáruházak 63 százalékánál találtak problémát, idén új termékeket ellenőriznek.
Kiderült az is, hogy mi vezetett a diplomáciai vitához.
Szombathelyen, az Oladi-platón az azbesztes réteg elzárását célzó munkálatokat a lakosság egy része kifejezetten hátráltatja, mivel többen ellopják a kavicsot, és feljelentik a pihenő munkásokat. Nemé
Moszkva a korábbiaknál gyakoribb és súlyosabb következményekkel járó hibrid támadásokat hajthat végre a NATO-tagállamok ellen a közeljövőben – figyelmeztetett friss fenyegetettségi jelentésében a dán
Az iCsekk alkalmazásban új fizetési lehetőség jelent meg: a számlák már qvik átutalással is rendezhetők.
Vaszily Miklós távozik a bank felügyelőbizottságából.
Ezt Mark Rutte az ENSZ-közgyűlésen jelentette ki.
Kína "reméli, hogy az Egyesült Államok a tajvani függetlenség ellenzésének helyes álláspontjához tartja magát", és a szigettel kapcsolatos kérdést kellő gondossággal kezeli majd, "megteremtve ezáltal
Sikerült rendezni a Magyarország és Ukrajna közötti közelmúltbeli diplomáciai feszültségeket – erősítette meg Orbán Anita külügyminiszter a New York-i ENSZ-közgyűlésen. A tárcavezető emellett az ameri
Pénteken dönt a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ új gyalogosstratégiájáról, amelynek célja, hogy minél többen és minél többet gyalogoljanak a fővárosban.