Az éjszakai közlekedés nemcsak a Budapesten, hanem az agglomerációban is változik
Portugál hátterű, az Egyesült Államokban bejegyzett tulajdonosa lett a Videoton FC-nek.
The post Külföldi tulajdonba kerül a Videoton first appeared on 24.hu.
Zelenszkij elmondta, hogy nap mint nap hajtanak végre mélységi csapásokat.
Tomás Roncero szerint Mbappé győzködi Olise-t, hogy a Real Madridhoz szerződjön.
A hatóság hiába kezdeményezett egyeztetést a legnagyobb központi beszerző szervezetekkel, a tervezett találkozók nem valósultak meg. A dokumentum szerint a 2020 és 2025 között összesen több mint 3700
A műanyag poharak tiltása része annak az uniós irányelvnek, amelyre 2021 óta kellett volna felkészülniük a vendéglátósoknak.
Az 5 forintos érme gyakorlatilag már értéktelennek számít, pedig egyes példányai nagyon is sokat érnek.
Nagy bejelentést tett a TV2 programigazgatója.
A nyolc utcából kettő forgalmas fővárosi főút.
Az Európai Unió egyszerre készül történetének egyik legnagyobb költségvetési vitájára, igyekszik megőrizni gazdasági versenyképességét az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, miközben továbbra is n
Franciaország lett az első válogatott, amely zsinórban öt vb-meccsén szerzett három vagy több gólt. Vagyis Didier Deschamps csapata ott folytatta, ahol a katari vb-döntőben – ahol 3-3 után tizenegyese
A Nemzeti Színház örökös tagja 97 éves volt.
Az agyonvert férfi korábban meg akarta erőszakolni a gyilkos feleségét.
Többen az erkélyekre menekültek a sűrű füst és a gyorsan terjedő lángok elől.
Felállva tapssal köszöntötte a közönség
Martin ügye fogja megmutatni a Tisza valódi hazug arcát, véli Panyi Miklós.
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát lehetővé tevő javaslatról is tárgyalnának.
Komoly személyi és strukturális változások lépnek életbe júliustól az ATV képernyőjén. Miközben a csatorna egyik meghatározó arca az RTL-hez igazol, a Híradó, a Fórum és az Aktuál stábja is belső elől
A konvojok hossza és haladásuk módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.
The post Eger és Szolnok között katonai konvojra kell számítani csütörtökön first appeared on 24.hu.
A helyieknek is fizetnie kell, ha elhagyják az országot.
Feketelistára teszik a jobboldali cégeket.
A kialakult helyzet bizonytalansága emelte a gyerekek körében a szökési rátát is
A baleset körül számtalan a kérdőjel.
Műanyag bevonatú papírpoharakba se lehet majd kávét, üdítőt vagy sört felszolgálni.
A francia az ötödik játékos, aki idén nyáron távozik a klubtól.
Két lehetőség maradt: az államfő kiadja önként az adatokat, vagy megvárja a hatósági felszólítást.
A lakosságot kiszolgáló infrastruktúra olyan rossz állapotban van, hogy a víz negyede szimplán elfolyik belőle, az előző kormány ennek ellenére sem költött a fejlesztésre.
The post Amíg a lakosságot a
Victor Willis, a banda rendőrnek öltözött tagja 74 éves volt.