Európa energiaigénye gyors ütemben nő.
A vagyonnyilatkozati rendszer átfogó reformját sürgeti az Országgyűlés elnöke.
The post Forsthoffer Ágnes: Elengedhetetlen a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata first appeared on 24.hu.
Úgy érezhette, mintha egy ló rúgta volna meg a mellkasát.
Jelentősen nőtt a feszültség a Közel-Keleten, miután Irán rakétatámadást hajtott végre Izrael ellen, ami az első ilyen akció volt az április elején életbe lépett, törékeny tűzszünet óta.
A döntéshozatalok során megválaszthatja az Országgyűlés a Tisza-frakció által kezdeményezett öt vizsgálóbizottságból négynek a vezetőit, tagjait.
A társadalmi párbeszéd helyett egyelőre inkább a gyors törvényalkotás látszik.
Amíg a miniszterelnök kipihente a Sulyok Tamás eltávolításával kapcsolatos törekvéseit a magyar tengeren, addig a Sándor-palotánál épp ez ellen tüntettek a fiatalok.
Nem hiszi, hogy a Fidesz frakcióvezetőjének szövegértési problémái lennének.
Hidegfront vet véget a hét eleji nyári melegnek, csütörtökre esővel, zivatarokkal és jelentős lehűléssel érkezik meg a fordulat.
A házelnök benyújtotta az első vagyonyilatkozatát és úgy látja, hogy az adatkérés elavult, hiányos és nem biztosítja a transzparenciát.
Szövegértési problémákról és kommunizmusról írt a miniszter.
The post Oktatásügy: EU-bírálat és miniszteri lecke Gulyás Gergelynek first appeared on 24.hu.
A férfi sérült áldozatait is hátrahagyta.
Megválaszthatják a Tisza-frakció által kezdeményezett öt vizsgálóbizottságból négynek a vezetőit és a tagjait is.
„Nem gazdagodni jöttek, hanem szolgálni” – írta.
Az anya aggodalmai sokáig süket fülekre találtak.
Az euró jegyzése hétfő reggel hat órakor 355,84 forinton állt a péntek délután hat órai 355,92 forint után
Képeket is mutattak a nagy napról.
The post Összeházasodott Filipánics Bálint és Czibolya Niki, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője first appeared on 24.hu.
Trump állítólag fontolgatja a Chagos-szigetek megvásárlását Mauritiustól.
A honvédség nem tudja, hogy mi volt a kérés oka.
A Jégkorszak hatodik része már a Disney irányítása alatt érkezik 2027 februárjában.
99 Sushi Bar & Restaurant Budapest.
Az ukrán elnök végtelenül magabiztos a katonai fejlesztéseik miatt.
Sulyok Tamásért tüntettek vasárnap: Huth Gergely mérges kishörcsögnek nevezte Magyar Pétert, Pócs János elmondta, a Fidesz „az ördöggel is cimborálni fog, hogy megőrizze a demokráciát”, Havasi Bertala
A 007-es rajtszámú Aston Martin Valkyrie diadalmaskodott a 24 órás Le Mans-i autóverseny tesztnapján.
Még a könyvárba is benézett.
A közlekedés új korszakát hozhatják el az intelligens rendszerek.