A politikai aktivista színész szerint meg kell regulázni az ügyészséget, hogy minél előbb bíróság elé állíthassák Orbán Viktort.
Aggasztó tendenciákat mér a Velencei-tóba telepített automata mérőbója. A drasztikusan lecsökkent vízszint és a növekvő sótartalom miatt a szakemberek már negyedóránként figyelik a vizet.
Ötmilliárd forintot csoportosítanak át.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot új vezető viheti át a jubileumi évbe.
Így mérjük meg helyesen a vérnyomásunkat.
A volt miniszter 2020 óta volt a szövetség elnöke. Szőcs Árpád László veszi át a helyét.
Vitézy Dávid Berlinben nézte meg, milyen InterCity és akkumulátoros vonatokat vehet Magyarország a felszabaduló 4,2 milliárd eurós uniós keretből.
Ötmilliárd forintot irányított máshová.
Ötmilliárd forintról van szó.
A Belügyminisztérium több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít, amelynek célja a belügyi ágazat dolgozóinak tehermentesítése, az adminisztráció csökkentése és a munkaválla
A Meloni-kormány a napokban elfogadta az új iskolai rendeletet: korlátozzák a megfelelő olasztudás nélkül érkező külföldi tanulók arányát, betiltják a burkát és a nikábot, a nyelvtanfolyamot megtagadó
A nap legfontosabb hírei, autószerelés, horgászat, kék fény, nyomozás, Technológia, zseblámpa
Spanyol játékvezető dirigálja a magyar válogatott hétfő esti, Észak-Írország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzését. Az UEFA tájékoztatása szerint Ricardo de Burgos Bengoetxea […]
A Fradi-meccsekről már is
Különösen gyakran kerül gomba az asztalra ősszel, és úgy tűnik, nemcsak az íze miatt érdemes helyet szorítani neki az étrendben. Több kutatás szerint a rendszeres gombafogyasztás összefügghet a jobb k
Lezárják a Kossuth teret szombat délután, a buszok is kerülőre kényszerülnek.
A Hold nem csak a hangulatainkat és az érzékenységünket formálja, hanem azt is, milyen módon vagyunk képesek gyógyítani, akár szavakkal, akár egy ölelés erejével, akár azzal, hogy egyszerűen ott vagyu
Tavaly tigriskölyköt foglaltak le nála egy drograzzián.
A Tisza-kormány a korábbi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf irodakomplexumának rekonstrukciójára szánt keretből 5 milliárd forintot csoportosított át a magyar laktanyák és katonai szá
Harminc helyszínen kétszáz beruházást kezdtek el vagy fejeztek be.
Ismét a múzeumban a Medgyessy olvas.
A Gyűrűk Ura előzménysorozata november 11-én tér vissza a harmadik évaddal a streamingplatform kínálatába.
A jégpálya közel 500 négyzetméteres lesz. Lassan elő lehet venni a pincéből a korcsolyákat és leporolni a pengéket.
Az exminiszter mentelmi jogának kiadása „a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása”, áll a Fidesz elnökségének nyilatkozatában.
A Ferencváros adja az NB I tíz legértékesebb játékosának több mint felét a CIES Football Observatory legfrissebb becslése szerint, de magyar származású futballista mindössze egy került a top 10-be.
A DVTK korábbi sportigazgatója szerint az Ukrajna elleni vereségnél sokkal mélyebben kell keresni a magyar futball valódi problémáit. A magyar […]
A Nem Rossinál kezdődik – Horváth Csenger kimondta, h
Ma már száznál is több helyi versenyző járja az országot.
A szárazság a méztermést is próbára tette, ősszel pedig már a következő szezon a tét.
A ma már MediaHelps néven működő korábbi Jóakarat Hídja Alapítvány megújult kuratóriuma 200 000 forint támogatást biztosít Bogdán Idának.
Már tavasz végén érezhető volt, hogy baj lesz a Velencei-tó vizével. Be is igazolódott, a csökkenő vízszint miatt a tó vizének sótartalma rendkívül magas volt, miközben tömegesen elszaporodtak a pikoa
Az egyszerű fa ülőhely a Google térképre is felkerült.