A régi járművet gyanúsan olcsón, az újat pedig meglehetősen drágán vásárolták meg.
Csütörtöktől jóval kellemesebb időre számíthatunk.
Orlando Gill elképesztő útja az ismeretlenségből: ő volt Paraguay hőse a Németország elleni tizenegyespárbajban.
Drámai hírt osztott meg kedden este hivatalos Facebook-oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége. E szerint egyik bajtársuk hétfőn este még szolgálatban volt, majd pihenni tért, ám a másnap reg
Több mint 100 CAF-villamos hibásodott meg az elmúlt két napban.
25 évesen férjhez ment a világhírű francia modell, Thylane Blondeau, akit egykor a világ legszebb kislányaként emlegettek. Kedvese, Ben Attal francia DJ három hónappal ezelőtt egy romantikus görögorsz
Ezért nem virágzik a hortenzia nyáron.
Megtartotta a labdarúgó NB II 2026-2027-es idényének sorsolását a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).
Több mint 250 ezer négyzetkilométernyi erdőt telepített Kína az 1970-es évek vége óta, hogy megállítsa a Góbi sivatag előretörését. A gyakran a környezetvédelmi törekvések szimbólumának tekintett proj
Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) kedden közzétett éves jelentésében felszólította az európai kormányokat, hogy tisztségviselőik példamutatásával mozdítsák elő a korrupcióv
Cara Delevingne elismerte viszonyát Amber Hearddel.
A labdarúgó-világbajnokság egyik hőse, Orlando Gill kapus megható életútja bejárta a világot.
Több tízezer magyar autótulajdonosnak kell a következő hónapokban lecserélnie járműve rendszámát. A határidő egyre közeledik, ennek ellenére eddig csak kevesen intézték el az ügyet.
A Tisza drámai vízállása mellett egy sor érdekességről beszámoltunk. Keddi hírösszefoglaló.
Minden magyarhoz szól a miniszterelnök kedd esti felhívása
A kormányfő azt kéri, hogy mindenki csak a legszükségesebb esetben használja a vizet.
Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
A négy legkomolyabb jet közül már csak egy állomásozik Budapesten.
Garai Péter hatalmas szerepet játszott a veszprémi foci feltámasztásában.
A bajnok ETO FC Efraín Juárez vezetőedző irányításával kezdi az új idényt, de a stábba is komoly frissítés érkezett.
Paradigmaváltás előtt áll a hazai pszichiátria, miután a Semmelweis Egyetemen tartott, jövőbe tekintő mentális egészségügyi konferencián bejelentették, hogy a terület önálló miniszteri biztost kap Sze
Az amerikai elnök szerint ez nagyon sajnálatos az ország számára, de orvosolják törvényalkotással.
Komoly konfliktus bontakozik ki az Európai Unióban a következő hétéves költségvetés miatt.
Érkezik a régóta várt csapadék.
A tartós szárazság és a vízhiány miatt július 2-től Magyarország teljes területére elrendelték a tartósan vízhiányos időszakot.
Florentino Pérez készen áll megdönteni a világ legdrágább átigazolásának rekordját a Bayern München francia sztárjáért.
Főleg angol klasszikusokat gyűjtött.