A márciusi, vártnál nagyobb megugrás után a forgalom gyorsan visszatért a korábban tapasztalt, mérsékeltebb növekedési pályára.
Az elkövetkező időszakban többek között elérhető lesz a Persona 5 Royal.
Minden múzeumtól bekérték a vonatkozó listát.
Június 16-áig kapott haladékot Budapest a szolidaritási hozzájárulás befizetésére, így napokon belül megoldást kell találni a főváros pénzügyi helyzetére - mondta a Klubrádió Reggeli gyors című műsorá
„Az állam nem tudja előírni az embereknek a kereszténységet” – mondta Habsburg Eduárd korábbi nagykövet a Danube Institute rendezvényén, ahol a Nyugat és a kereszténység jövőjéről beszélgetetett Raymo
Különleges apropóból adták ki.
Szerencsére nem sérült meg senki.
Az ügyészség nyolc gyanúsított, köztük Puskás Péter volt óbudai alpolgármester, Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester és Molnár Zsolt egykori szocialista országgyűlési képviselő letartóztatását
Az ügyben eddig 32 gyanúsítottat hallgattak ki.
A bíróság csütörtökön dönt a kényszerintézkedések tárgyában.
Gelencsér Timi és vőlegénye, Matyi izgatottan készülnek életük egyik legfontosabb eseményére: még a nyáron hivatalosan összekötik az életüket. Az esküvőszervezés utolsó simításai zajlanak, miközben Ti
Erre szánnák a pénz egy részét.
Június 7-ig lehet jelentkezni az Art Piknik Kenyérlelke Otthonsütők versenyére.
A fáradtság, hajhullás, cikluszavar, pattanásos bőr vagy hirtelen testsúlyváltozás olyan tünet, amiből sokan arra következtetnek, hogy felborult a hormonháztartásuk. Orvosi értelemben azonban pontosab
Két csalót kaptak el
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság
2026. 06. 04., cs - 09:15
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság befejezt
„Úgy telt el másfél hónap, hogy a kétharmados felhatalmazás ellenére nem volt sem készség, sem képesség arra, hogy bárki bármit tegyen. Nagy a bizonytalanség a területi közigazgatás területén” – mondt
Támogatom – üzente a szervezőknek Orbán Viktor.