Karbantartják az MVM online rendszereit, így fennakadásokra számíthatnak az ügyfelek.
Karbantartás indul, tervezetten.
Felszólították a különböző országok diplomatáit, hogy hagyják el Kijevet, arra az esetre, ha megtorló csapásokra volna szükség.
A MATE kutatói által gyűjtött és bevizsgált vízmintákban a PFAS nevű, potenciálisan rákkeltő vegyületek nem érték el az egészségügyi határértékeket.
A fizikai munkások többet használják a közösségi médiát, mint a magasabb státuszúak.
Nyugat felől tisztul az égbolt, de a keleti országrészben még számítani kell nedvességre és zivatarokra a következő órákban.
Mindössze másfél héttel azután, hogy a Kisvárda elleni mérkőzésen állkapocscsonttörést szenvedett, máris újra edzésbe állt az NB II-be kieső DVTK […]
A Másfél héttel állkapocscsonttörése után ál
Interjú Bod Péter Ákossal, Ésik Sándorral. Elek István esszéje a rendszerváltásokról és Orbán Viktorról. Mit várnak a szakértők a 16 év után újra létrejövő környezetvédelmi tárcától? Keresse a friss M
A legtöbb háztartásban a tojáshéj szinte automatikusan a szemetesben landol. Legfeljebb komposztként vagy kerti felhasználásként jut eszünkbe, pedig bizonyos helyzetekben ennél jóval sokoldalúbb lehet
Norvég kutatók olyan indukciós töltőrendszert fejlesztettek, ami lehetővé teszi, hogy az elektromos hajók akkumulátorát a nyílt vízen töltsék fel.
A nap legfontosabb hírei, aablaktörlő, Bosch, Járműbeszállítók hírei, Járműtörténelem
Az ételintoleranciák, allergiák és különféle emésztési zavarok ma már a lakosság jelentős részét érintik, ezért egyre többen keresik azokat a megoldásokat, amelyekkel egészségesebben és tudatosabban é
A rendező új filmjének előzetese a modern nyelvezet miatt váltott ki heves online reakciókat.
Ha az ETO FC a jövő héten megszerzi az NB I-es bajnoki címet, a győriek a BL első selejtezőkörében nem kiemeltként rajtolnának, és ezzel az egyik legkellemetlenebb lehetséges ellenfél lenne a sorsolás
Bíró András alapítványa korábban százmilliókat kapott a kormánytól a hagyományőrző fesztiváljára.
Az ügyészség a gyanúsított szökésének és elrejtőzésének veszélye miatt indítványozta a bűnügyi felügyelet elrendelését.
Több mint 1500 kilométerre történt a frontvonaltól.
Az 1. blokk 2026. évi karbantartásáról van szó.
Hajós azt is hozzátette, hogy nem tartja magát kárörvendőnek, de azért kifejezte a véleményét.
Szervezeti átalakulást és létszámváltoztatást jelentett be a Central Médiacsoport
, amelynek portfóliójába többek között a 24.hu, az NLC, a Startlap, a Vezess.hu, valamint a Nők Lapja, a Story és a Be
Hantavírus jelent meg egy óceánjárón, és azóta már azt is sikerült azonosítani, hogy a fertőzésnek a ritka, emberről emberre terjedő variánsáról lehet szó. Hazánkban is jelen van a betegség, két formá
Valverde fején véres seb tátongott, a játékos a szemtanúk szerint komolyabb agyrázkódást is szenvedhetett.
Közismert gyógyszer visszavonásáról döntött a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
Jelentős fordulat körvonalazódik az időjárásban, miután a rendkívül száraz hetek után megérkezett az a csapadék, amelyre a mezőgazdaságnak már égető szüksége volt. A HungaroMet Zrt. legfrissebb agrome
A Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az energiapiacot, hanem a modern mezőgazdaság motorját, a műtrágyaellátást is megbéníthatja, ami drasztikus áremelkedéshez és szűkülő kínálathoz vezethet a hazai polc
A magyar és a székely zászló mellé.
Falási rohamok és túlsúly miatt fordult az olvasó az orvosokhoz.
Jelentősen javította a német vállalatok üzleti várakozásait a Tisza hatalomra kerülése – derül ki a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felméréséből, amelyet a szervezet a parlamenti választások e
A női szervezet folyamatosan változik, és ezzel együtt a tápanyagigények is átalakulnak. Minden életszakasz más hangsúlyokat hoz, és fontos, hogy a legjobb irányt a saját testünk jelzései adják meg.
A lefoglalt vagyont csak az eljárás megszüntetése után szokták visszaadni, az ukrán pénzszállító ügyében eljáró magyar ügyvéd azonban nem kapott határozatot az eljárás lezárásáról. Ráadásul lapunkkal