Hernádi Zsolt Mol-vezér hasonló lépése után többen is lemondtak kekvás pozíciójukról. Amióta a Tisza Párt bejelentette a kekvák működési modelljének átalakítását, feltűnően nagy a mozgás.
Új kötelezettségek érkeznek a nemzetközi fuvarozóknál, miközben módosulnak az özvegyi nyugdíj feltételei is.
Két gyermek és két felnőtt meghalt, egy gyermeket és egy felnőttet újraélesztés után életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők a 3-as főúton Bükkábránynál történt közlekedési balesetben szomba
Brüsszel és Dánia is kizárná a hadköteles ukrán férfiakat az ideiglenes EU-védelem alól, vagyis hazaküldenék azokat a túlnyomórészt fiatalokat, akik a háborús szolgálat elöl 2022 óta illegálisan lelép
Ellentmondásos, de hasznos
Jelenleg ötvenezer embert keresnek a romok alatt.
A nap legfontosabb hírei, Spielberg
Napközben nem csak a strandolás a népszerű.
Saarbrückenben 41,3 fokot mértek, a hétvégén akár 42 fok is lehet.
Túl vagyunk a hónap leginkább várt eseményén, a 31. Budapest Pride-on. A tömeg délután 14 órakor indult az Operától és az Astorián valamint az Erzsébet-hídon át egészen a Vérmezőig vonult, ahol a szín
Lapértesülések szerint a Trabzonspor érdeklődik a ZTE 19 éves nigériai középhátvédje, Akpe Victory iránt, és állítólag már felvették vele a kapcsolatot.
Percek töredéke alatt felforrósodhat az autó nyáron.
Hongkong újabb nagy lépésre készül a kriptopiac szabályozásában. A tervezett adóügyi jelentési rendszer kötelezővé tenné a felhasználók adóügyi illetőségének ellenőrzését a licencelt kriptoplatformok
Egy kisebb fővárosi lakás árát költötte eddig a testére.
Drámai körülmények között maradt le a pole pozícióról a Ferrari az Osztrák Nagydíj időmérőjén: Charles Leclerc és Lewis Hamilton végül a 2. és 3. rajthelyeket szerezték meg, miközben a pole-ból George
Már a negyedik kisgyermek halt meg Franciaországban egy héten belül a rendkívüli hőség következtében.
Egyikük holttestét megtalálták
A korábbi klasszikus sakkvilágbajnok, Magnus Carlsen gyenge szereplése ismét felvetette a kérdést, hogy vajon a 35 éves családapa hajlik-e arra, hogy tovább csökkentse feszített tempóját.
A lemondás után is a szerb politikai élet aktív szereplője marad.
The post Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire first appeared on 24.hu.
Hosszú idő után először nem a félelem és a düh, hanem a jó érzés, a szolidaritás és a felszabadultság vitte ki az embereket az utcára.
Rekord átigazolásra készül az AC Milan: olasz és nemzetközi sajtóértesülések szerint a lombard együttes megszerezte a Paris Saint-Germain portugál támadóját, Goncalo Ramost, akiért bónuszokkal együtt
Még épp időben találtak rá a már kiszáradt, mozgáskorlátozott férfira
A hétvégén immár 20. alkalommal rendezték meg a Szederinda Néptáncfesztivált.
Az első ausztriai felkészülési mérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott az Újpest a román bajnoki ezüstérmes Universitatea Cluj ellen. Szélesi Zoltán […]
A Nem bírt az Újpest a román ezüstérmessel b
Kiszelly Zoltán politikai elemző szerint egyfajta „globalista NER” kiépítését célozza meg a Tisza-kormány.
Csak helyzetekig jutottak a nyírségiek.
Yeremy Pino egy ütközés után szerencsétlenül ért földet.
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy már csak néhány hétig tölti be államfői tisztségét, ezt követően benyújtja lemondását. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint a politikus a Belgrádban