Kiadta választás utáni monitoring jelentését az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom, melyben bemutatják a levélszavazás során tapasztalt visszásságokat.
Egy fehérneműs fotó, ami nem is valós, mégis több ezren felháborodtak rajta – Giorgia Meloni a róla készült deefake-kel figyelmeztet a mesterséges intelligencia veszélyeire.
Mi történik, ha reggelente nem kapkodással, hanem tudatos jelenléttel indítasz? Egy kéthetes kísérlet megmutatta, hogy már néhány perc légzésgyakorlat is meglepően mély változásokat indíthat el testbe
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a kormányhivatalok közreműködésével az egész országban ellenőrzött reformételeket készítő és forgalmazó vendéglátóipari létesítményeket. Azt vizsgált
Csaknem 1600 kerékpáros, 15 ország, kétévestől 77 évesig - a KÉSZ Group Balatonfondo 2026 minden eddigit felülmúlt. Verőfényes napsütésben, rekordmezőnnyel zárult Magyarország legnagyobb országúti ker
A Meta kedden bejelentette, hogy mesterséges intelligenciát kezd alkalmazni fotók és videók vizuális elemzésére, hogy megállapítsa, a profil tulajdonosa elmúlt-e 13 éves, és használhatja-e a Facebooko
Mindkét együttes edzője, illetve játékosai is jó mérkőzést várnak a labdarúgó MOL Magyar Kupa szombati fináléjában, ahol a Ferencváros és […]
A Magyar Kupa: A ZTE teher nélkül, a Ferencváros a n
Christian Dickert tölti be májustól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának igazgatói és ügyvezetői pozícióját - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel szerdán.
A Brussels Signal névre hallgató hírszájt a leköszönő magyar kormánypárt egyik korábbi tanácsadójának érdekeltségébe tartozik, de a finanszírozási hátteréről eddig nem lehetett tudni semmit.
A kenyai Turkana-tó medencéjében talált 1,87–1,56 millió éves fosszíliák egyértelműen bizonyítják az állati fehérjék rendszeres fogyasztását.
A szlovén Celje helyzetbe kerülhet azzal, ha az ETO megnyeri az NB I-et a Ferencváros előtt.
Az éllovas márka is kevesebbet ér, de nem került veszélybe a vezető pozíciója.
A két cég a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet 249,2 millió forintos flottatenderét húzhatja be a bírálati összegzés szerint.
Konkrétabban: kiderült, hogy az Edge indításakor az összes mentett jelszavunkat betölti a memóriába – titkosítatlanul! A Microsoft szerint nincs itt semmi látnivaló.
Sétálsz egyet, fotózol, aztán el kell menned.
Feczkó Tamás triplázott, Erős Gábor duplázott - a feljutó edzők miatt is különleges volt az NB II-es szezon.
Délelőtt benézett a 360-as szint alá az euró, amire legutóbb négy éve volt példa.
A Met-gála vörös szőnyege idén nemcsak a divatról, hanem az ikonikus anya–lánya pillanatokról is szólt.
Két hetünk maradt arra, hogy a megszokottnál jóval bonyolultabb szja-bevallást benyújtsuk. A május 20-áig beadandó személyi jövedelemadó-bevallás összetettségét az okozza, hogy 2025-ben a lényeges adó
Miközben az idei volt az egyik legszárazabb április 1901 óta, az elmúlt évek aszályainak hatása egyre csak halmozódik.
A Perzsa-öböl biztonságába vetett bizalom megrendülése hosszú távon átalakíthatja az Európa és Ázsia közötti légi közlekedést, miközben az utazók számára a kiszámíthatóság és a pénzügyi...
The post Év
A Bajnokok Ligája és annak elődje, a BEK nem az a sorozat, ahol a magyar játékosok számtalanszor kiemelkedtek a teljesítményükkel. A történelem során azonban volt arra is példa, amikor a magyarokról s
Balásy azt állította a Kontrollnak adott interjújában, hogy csak közzétette a Fidesz-kormány reklámjait, de hivatalos iratok bizonyítják, hogy ez nem igaz.
A Devuan szerint a systemd új birthDate mezője már nem egyszerű technikai kiegészítés, hanem személyes adatok operációs rendszer szintű begyűjtése, vagyis megfigyelési infrastruktúra építése. A projek
A Helsinki melletti Kruunuvuori híd nem csupán rekordot döntött: speciális anyagok, okos világítástechnológia és fenntartható tervezés teszi az infrastruktúra-fejlesztés egyik legfigyelemreméltóbb eur
A mesterséges intelligencia generálta tökéletes önéletrajzok és motivációs levelek korában elvesztik jelentőségüket a hagyományos kiválasztási módszerek. Az állásinterjúk, de az álláshirdetések is meg
A boldogság nem szerencse kérdése, hanem szemlélet, legalábbis az asztrológia szerint. Vannak csillagjegyek, amelyek ösztönösen úgy működnek, hogy könnyebben megtalálják az egyensúlyt, és ez egész éle