Szinetár Dóra a közösségi oldalán jelentette be első unokája születését. Elárulta a kislány nevét is.
The post Megszületett Szinetár Dóra unokája first appeared on 24.hu.
Megfosztották dobogós helyétől Betlehem Dávidot a nyíltvízi úszók Európa-kupa-sorozatának razanaci állomásán. A 23 éves úszó ügyvédekkel fog egyeztetni a történtek miatt.
The post Elvették a bronzérme
Volt idő, amikor büszke voltam arra, hogy „legalább őszinte vagyok" – főleg akkor, amikor valakit megbántottam azzal, amit mondtam. Ma már azt gondolom, hogy a „légy önmagad" az egyik legrosszabb élet
Részben úgy, hogy az emberek körében félelmet keltett, részben pedig úgy, hogy a hatalmat felmentette számos korábbi korlát hatálya alól, és már a látszatra sem ad, amikor újra és újra elcsalja a megm
Az ősz sok kerttulajdonos számára egyet jelent a nagy kerti rendrakással. A lehullott leveleket, elszáradt szárakat, túlnőtt bokrokat látva pedig sokszor természetesnek tűnhet, hogy előkerüljön a mets
A kerti munkák során felgyülemlő növényi hulladék megsemmisítése kapcsán hívja fel a lakosság figyelmét a szabályok betartására Halászi Község Önkormányzata.
Négy csillagjegy életébe is szerencsét és bőséget hozhat, amikor a Hold elhagyja a Bak jegyét, és belép a Vízöntőbe.
Bátor és független nőkként éltek egy olyan korban, amelyben a társadalmi elvárások szűk határok közé akarták szorítani őket.
Mutatjuk, hol kell áramkimaradással számolni.
Bosszantó, amikor kinyitod a fagyasztó ajtaját, és azt látod, hogy vastag jégréteg borítja a falakat vagy akár az élelmiszereket is. Pedig nem feltétlenül van komoly baja a készüléknek: sokszor egy el
A családi fényképek egyetlen pillanatot kapnak el, de sokkal többet üzennek.
Lámpás vízi felvonulással, fényfestéssel és koncerttel zárult a Munkácsy Feszt.
Néhány filléres házi praktikával gyorsan frissebbé tehető a konyha levegője.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a fiatal lány felkutatásához. Öt napja nem találják.
Csapadékra még mindig nem kell számítani.
Sajnos rossz hírekkel kell szolgálnunk a Gmail-felhasználóknak.
Péntek délután két ember életét követelő halálos baleset történt az M80-as autóúton Rönök közelében, miután egy 90 éves sofőr karambolt okozott. Bár hetven év felett kétévente kötelező az alapos orvos
A humorista kiakadt egy macska örökbe fogadási feltételein, Gajdos László sietve reagált.
Bódis Tamás magyar zászlóval a kezében érkezett Leonidász király szobrához, miután rekorddal győzött a világ egyik legbrutálisabb versenyén.
Ma délelőtt lezárásokra kell számítani Eger belvárosában, a 29. Barokk Futóparádé miatt
Ápolónőként jelent meg először a chicagói sürgősségi osztály világában, később azonban orvos lett belőle, miközben magánéleti válságok, családi problémák és szerelmek egész sorával kellett megküzdenie
A biztonság érdekében a fűtési szezon előtt célszerű szakemberrel ellenőriztetni a fűtőeszközünket.
Nem az eszköz érdekes, hanem a folyamat. Most éppen egy tojás volt, előtte köpés, leöntés, ezúttal dobott tárgy: különböző elkövetők és helyzetek, egyelőre bizonyított kapcsolat nélkül. Mégis van közö
A Magyarországon egy évvel ezelőtt megjelent Xpeng ötödik modelljét is elhozta Magyarországra, ez pedig az L03. Tisztán elektromos és hatótávnövelt változatban is kapható.
A fültisztító pálca használata nagyon sokaknak jó érzés, de árthatunk is vele. Ha a pálcát nem megfelelően használjuk, és a hallójáratba nyomjuk, a fülzsírt beljebb tolhatjuk, ami dugó kialakulását ok
A spanyol válogatott hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte Angliát a Nemzetek Ligájában, miután Harry Kane büntetőt hibázott.
Az elpuskázott időmérő után kénytelen volt cammogni Andrea Kimi Antonelli a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, hogy minimalizálni tudja a pontveszteséget.
Tarnaszentmiklóson és Egerszóláton rangadón fogadják az Átányt, illetve a Noszvajt.
Így múlik el a világ dicsősége.