Közbeszerzési eljárást indított a Budapesti Közlekedési Központ a Petőfi híd felújításának megtervezésére. A nyertes tervezőnek a teljes és a részleges felújítás terveit egyaránt el kell készítenie, k
A vita középpontjában továbbra is a 2017-es és 2020-as ukrán oktatási törvények állnak.
Hajós András, aki évek óta konfliktusban állt a hírműsorral, ironikus megjegyzést tett a Tények megszűnése kapcsán, felemlegetve egy 2017-es posztját is.
Győrfi Pál, a mentők szóvivője izgalommal tekint a várható változások elé, amit a kormányváltás hozhat magával. Van olyan, aki szerint viszont nem izgulnia kellene, hanem otthagynia a posztját. Gálvöl
Mronk belengette: lehet, hogy csinál egy spéci új részt, amiben bepótolja „Ottó elmúlt 3 heti bestof nyilatkozatait egyben, de kicsit máshogy”.
Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egykori kampányfőnöke OnlyFans-oldalt indít annak érdekében, hogy össze tudják szedni a 686 millió forint állami kampánypénzt, amelyet azért kell visszaadniuk,
Az Arsenal 80 millió eurót fizetne a PSG szélsőjéért, Bradley Barcoláért a 2026-os átigazolási időszakban.
Itt a lista, ezeken a helyeken féláron ma a fagyi!
The post Ma féláron fagyizhatunk több száz helyen first appeared on nlc.
A Toyota első negyedéves eredményei jelentősen elmaradtak a várakozásoktól: az amerikai vámok erősen rontották a világ legnagyobb autógyártójának jövedelmezőségét, az üzemi eredmény pedig csaknem a fe
Kiújult a káosz a Hormuzi-szoros körül, az Egyesült Államok iráni katonai célpontokat támadott, miután Irán rakétákkal, drónokkal és kis hadihajókkal tüzet nyitott három amerikai rombolóra. Az olajár
Szerinte akkor fogjuk tudni, hogy „jó úton jár az ország vezetése, amikor Orbán ellen megindul a büntetőeljárás, és ilyen mérföldkő lesz az is, amikor az első tiszás gyanús ügyet – mert természetesen
A miniszteri jelöltségről lemondó jogász azt is elmesélte, hogy egykor ultizás közben barátkozott össze Magyar Péterrel.
Megvan, kit szeretne leigazolni a Red Bull, ha Max Verstappen úgy döntene, hátat fordíta a csapatnak és a Forma-1-nek.
Melléthei-Barna Márton visszalépett az igazságügy-miniszteri jelöltségtől, mert nem akarja, hogy Magyar Péterhez fűződő sógori kapcsolata miatt a nepotizmus gyanúja érje a Tisza leendő kormányát - tud
Melléthei-Barna Márton visszalépett az igazságügy-miniszteri jelöltségtől, mert nem akarja, hogy Magyar Péterhez fűződő sógori kapcsolata miatt a nepotizmus gyanúja érje a Tisza leendő kormányát - tud
Ismét komoly tavaszi fagykárok sújtották a hazai gyümölcsültetvényeket, ezért országos online felmérést indított a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Két hónap után tért vissza az infláció 2 százalék fölé. Ebben szerepe volt annak is, hogy a benzinárat mesterségesen alacsonyan tartották, és annak is, ahogyan a rezsi számítását megbolygatták. Az irá
Külön államtitkára lesz a gyermekjogi és gyermekvédelmi ügyeknek a Szociális- és Családügyi Minisztériumban.
A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a Bertalan hídon teljes pályás útlezárás van érvényben.
Bangó Sándor jelentette be, hogy vallomást tett az ügyészségen Zsolti bácsi ügyében.
Különösen meglepőnek tartja Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, hogy a kerületben működő, tízmilliós vagy akár százmilliós támogatásban részesülő szervezetekről a helyi vezetésnek semmilyen tud
Complaints have been filed on suspicion of embezzlement and budgetary fraud, but outgoing Minister of Culture Balázs Hankó says that “cultural decisions are a matter of taste”.
A WHO szerint öt hantavírusos megbetegedést már megerősítettek, de nincs járványhelyzet.
Franciaország 2026-ban is lenyűgöző élményeket kínál, amelyek nem a legfelkapottabb turistautakat követik. Fedezd fel az ország kevésbé ismert, de annál varázslatosabb helyeit.
Pénteken reggel kilenc órakor a német nyelvi írásbelikkel indul az érettségi első hetének utolsó napja. Pénteken összesen több mint 13 ezren adnak számot tudásukról: középszinten 10 154-en, emelt szin
Reggel még semmi bajod, egész nap lendületben vagy, de veled van valami nehezen magyarázható rossz érzés, ami nem tágít mellőled. Este már nincs kedved a barátnőddel találkozni. És nem csak azért, mer
A fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket.
Ambrus Attila a börtönévekről vallott.
Mozgalmas napot zárt a magyar belpolitika: visszalépett Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterjelölt, aki nem kívánta, hogy Magyar Péterhez fűződő sógori kapcsolata megterhelje a leendő kormányt