Három ügy, három dilemma.
A Mol péntek hajnalban közzétett első negyedéves gyorsjelentése a legtöbb kulcsfontosságú mutatóban jócskán elmaradt mind az egy évvel korábbi eredményektől.
Amerikai szerint a katonai akció nem minősül a tűzszünet megsértésének
A Tanítanék Mozgalom alapítója és arca hiányol egy fontos gesztust, a köszönetet azoknak a szervezeteknek és civileknek, akik „sok év munkájával és küzdelmével ásták alá a Fidesz aljas rendszerét”.
Rengetegen imádkoznak érte.
Minden idők legkedveltebb természetfilmese 1926. május 8-án, szó szerint egy másik korban született.
Miután kiderült, hogy Matolcsy György jelenleg válik a második feleségétől, Vajda Zita közleményt adott ki.
Az idegen – francia dráma, 2025
Fleetwood Mac: The Original Fleetwood Mac – Sony Music, 2026
David Safier: A szerelem szobát keres – Figura Könyvkiadó, 2026
Az angol Aston Villa és a német SC Freiburg játssza a döntőt a labdarúgó Európa-ligában.
A legendás énekesnő zenész sürgősségi bélműtéten esett át, ám állapota hirtelen kritikussá vált, ami miatt intenzív osztályra került.
Nem tarthatott örökké az erősödés.
Kigyulladó, széteső modellekről írunk heti visszahívási összefoglalónkban. Megfizethetők és nagyon drágák egyaránt vannak közöttük.
Ha körbenézünk, a politikai összefüggések elképesztőek és meglepőek.
Rába Tímea az elmúlt időszakban látványos fogyáson ment keresztül, miután korábban hormonális problémák miatt súlyfelesleget szedett fel. A tartós sikert egy természetes összetevőkből álló súlyszabály
Van egy kérdés, ami szinte mindenkit foglalkoztat: mennyit hozunk magunkkal születésünkkor, és mennyit formál rajtunk az élet?
Furcsán parkoló autóra figyeltek fel a járőrök egy benzinkútnál.
Az Orbán-kormány csütörtök esti határozata a Kubatov-féle Fradinak segít.
The post Úgy tűnik, ez volt Orbán utolsó döntése miniszterelnökként appeared first on Forbes.hu.
A Brent ára 7,5 százalékkal ugrott meg a stratégiai vízi útvonalon kiújult harcok miatt.
Alig egy héttel a Copy Fail után újabb local root sérülékenység borzolja a kedélyeket a Linux világban. Hyunwoo Kim közölte az oss-security listán:"Ez egy bejelentés a "Dirty Frag"-ről, egy univerzáli
Június 30-án kifutnak az önkéntes árkorlátozások.
A Tisza-kormányt leginkább az uniós pénzeken keresztül lehet majd megfogni, aminek Brüsszelben alaposan megkérik majd az árát – fogalmazott Dornfeld László. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője, rá
Hétköznapi tevékenységeket is érinthet a sebtiben meghozott általános tiltás, amivel egy odaköltözni kívánó akkumulátoripari céget igyekeztek eltántorítani.
Molotov koktélokat dobott egy Izrael és a gázai foglyok mellett tartott felvonulás résztvevőire.
Fico jelentős kerülővel repül Moszkvába.
A Pénzcentrum 2026. május 8.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A norvég író május 9-én, szombaton beszél majd új könyvéről és annak magyar vonatkozásairól.
Sokan nincsenek tisztában az özvegyi nyugdíj szabályaival, pedig egyetlen rossz döntés is komoly anyagi veszteséget okozhat. A szakértők szerint különösen az új házasságkötés és az élettársi kapcsolat