Két nagy válság befolyásolta a Baltikum-Balkán tengely költségvetési politikáját: 2008 és 2020, de a térség mindkét esetben konszolidálni tudta az egyenlegeket. Magyarország költségvetési pályája a...
A Barnahus-modell lényege, hogy a bántalmazott gyerekeket biztonságos környezetben, speciálisan képzett szakemberek hallgatják meg, lehetőleg csak egyszer. Ez nemcsak a további traumát csökkenti, hane
A furcsa anyag rejtélyét megfejtették, de az eredmény is szokatlan.
Autóipari befektetőtől kapott finanszírozást a BME egyik legígéretesebb spinoff-cége.
Hivatalosan a „vevő igényeinek megváltozása” miatt, valójában azonban a nem megfelelő műszaki tartalom lehetett az ok.
Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvon
Az AI-ipar „körkörös gazdaságának” életképessége régóta vita tárgya, de a legtöbb diskurzus a pénz iparágon belüli áramlására fókuszál. Az utóbbi időben azonban egyre több vezető – például az Nvidia e
Miközben a Perseverance a Mars legősibb kőzeteit vizsgálja, a tőle közel négyezer kilométerre dolgozó Curiosity küldetésének legfiatalabb terepén jár a Mount Sharp lejtőin.
Mi az első három legfontosabb intézkedés, amivel kezdené elnökségét? Miként látja saját esélyeit? Mit emelne ki az elmúlt hatéves elnöki periódusból pozitívumként és negatívumként? – kérdeztük az MTA
Hatalmas akkumulátor, rengeteg AI-funkció: megérkezett a Honor 600 Pro Magyarországra.
A Hormuzi-szoros blokádja miatt emelkedő olaj- és gázárak már a kínai gazdaságot is terhelik. Tovább lassul az országban amúgy is lanyha fogyasztás, és olyan kulcságazatok gyengülnek, mint az autóipar
A mintázatot a víz extrém körforgása hozta létre évmilliókkal ezelőtt, amikor a sár kiszáradt, a felszín megrepedezett, pont úgy, ahogy a földi sivatagokban is történni szokott.
Jared Isaacman, a NASA vezetője egy hétfői kongresszusi meghallgatáson azt mondta, hogy a SpaceX és a Blue Origin holdkompjai 2027 végére lehetnek készek arra, hogy Föld körüli pályán dokkoljanak az O
A bíró azért nem kapott súlyosabb büntetést, például tevékenysége ideiglenes felfüggesztését, mert a mesterséges intelligenciát támogatóeszközként használta, nem pedig bírói munkájának helyettesítőjek
Musk szerint az OpenAI, amelynek alapítója és kezdeti finanszírozója volt, megszegte az alapító szerződését, amikor a nonprofit, nyílt és az emberiség javát szolgáló AI-fejlesztés helyett profitorient
Kína kutatás-fejlesztési beruházásai elérték az Egyesült Államok szintjét – vásárlóerő-paritáson mérve pedig meg is haladták azt –, derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
Ünnep van ma a volt kormány sajtójában, ha kicsit könnyes-bús is, de ünnep: ne is irigyeljük tőlük ezt a kis örömöt, amúgy se sok okuk van mostanság a jókedvre. Úgy ünneplik Rumen Radevet, igaz, kis k
Eloldalognak a helyi véleményvezérek a Fidesz mellől. (Kovách Imre szociológus, hvg.hu, 2026. január 26.)
Most sokkal több a ki nem kényszerített hiba a Fidesznél. (Bíró-Nagy András politológus, Telex
A kritikusok szerint a gázüzemű generátorok légszennyezése és a projekt elképesztő energiaéhsége olyan ökológiai lábnyomot hagyhat, amit a gazdasági előnyök nehezen ellensúlyoznak.
Az elmúlt két évtizedben 11 daganattípus lett elterjedtebb Angliában a 20-49 éves korosztályban. Ebben a túlsúly mellett más, ismeretlen tényezők is szerepet játszhattak.
Ufós oldalakról indult, Washingtonig jutott az "eltűnt tudósokról" szóló spekuláció, ami lehet, nem több annál a fájdalmas ténynél, hogy emberek néha meghalnak.
A japán légitársaság májustól két kínai humanoid robotot tesztel a Haneda repülőtéren, ahol a gépek takarításától a poggyászok rakodásáig több feladatban is kipróbálják majd őket.
Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, aminek következményei 2025-ben az északi sarkvidéktől a Földközi-tengerig tetten érhetők voltak a gleccserek olvadásában, aszályokban és erdőtüzekben.