Új esélyt kapott a mezőcsáti Csenge
A Nyíregyházi Állatpark alapító igazgatója érzelmesen vett búcsút eddigi életétől, és mindentől, amit eddig felépített.
A Dráva folyó Mura- és Duna-torkolat közötti szakasza kicsit felfedezetlen világnak számít biciklis szempontból. Feltérképeztük a horvát és a magyar partot fonódó biciklisként.
A helyi szemétszállító cég dolgozói járják az óvodákat, hogy felolvassák a mesét, amiben a kukások a lovagok, a kukásautó pedig a sárkány, amely megeszi a szemetet. A DW videója.
Ha a félisten ma lépne fel az emberiség érdekében, méltó lenne Prométheusz érte is vállalt áldozatára? Megkísérelné elmozdítani a hegyet, még akkor is, ha tudja, hogy nem képes rá?
A vállalatok nem fordítanak kellő figyelmet arra, hogy felmérjék, mennyire hisznek a munkavállalók a szervezet hosszú távú sikerében. A Culture Amp elemzése szerint ez a mulasztás komoly információs s
Magyar Péter első miniszterelnöki megszólalása sok tekintetben komoly kétséget ébresztett – közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a beiktatás után a Facebookon. A kereszténydemokraták szerint bo
„Mindig tiltakoztam ellene” - Kubatov Gábor újra bírálta az "ötmagyaros szabályt".
Nem akármilyen mérkőzésen dőlhet el a Merkantil Bank Liga első helye két fordulóval a vége előtt. A második Kispest vendége […]
A Eldőlhet az NB II-es bajnoki cím a Kispest-Vasason, de a büféből
Az együttes szerint kirekesztéssel ér fel, hogy a párt frakciója származásuk miatt fordított hátat egy gyermekekből álló zenekarnak.
A tanácskozásokon most egyetlen napirendi pont szerepel, a miniszterjelöltek meghallgatása.
Felszálláshoz készülő repülőgép gázolt halálra egy embert a denveri nemzetközi repülőtér kifutópályáján, közölték a hatóságok szombaton. Az áldozat a helyszínen életét vesztette, miután a Frontier Air
Szerintük az ellenség még nincs megsemmisítve, csak elbukott egy választást. De innen még talpra állhat. Azt kell megakadályozni. Írmagját is el kell taposni.
Máris kihirdették az első két törvényt. Sulyok Tamás nem talált kivetnivalót. Három visszaküldött jogszabályt viszont megörökölt az új Országgyűlés.
Bár viszonylagos nyugalom honolt vasárnap a Hormuzi-szoros környékén a korábbi napok összecsapásai után, a helyzet még mindig nagyon feszült a térségben. Washington továbbra is Teherán válaszára vár a
Az orvosi személyzet először a kikötőben megvizsgálja a hajón tartózkodókat, hogy vannak-e akut tüneteik.
The post Megérkezett Tenerifére a hantavírussal fertőzött óceánjáró first appeared on 24.hu.
A hosszabbításban tudta a maga javára fordítani a kupadöntőt a Fradi
Nem hiszed el, mi pörgette fel a milliárdost!
Te is a kiválasztottak között vagy?
Az új kormányfő azonnali távozásra szólította fel az államfőt.
Az emberiség az idők kezdete óta feszegeti saját határait.
A BL-döntők történetének legnagyobb fordulatát Varga Barnabásék feledtethetik.
Egy hónappal az első haláleset után Tenerifére fut be a hantavírussal érintett MV Hondius.
Ha a bankod telefonszámát látod hívásnál, akkor sem lehetsz benne biztos, hogy valóban a bankod hív: hívószám-hamisítás (spoofing) is állhat a háttérben. Szerencsére erre a bankok is reagáltak.
DeLorean, NASA és egy AI-bemutató.
Összesen három visszaküldött törvény marad az új parlament tárgysorozatán.
A többiek már szívták a vérét hogy mindjárt vége az idénynek, és még nincs gólja. Most már van.
The post A Fradi kupadöntős hőse a győztes góljáról: Elsőre azt hittem, kirúgtam a lelátóra first appear
Magyarország politikai eseményei újra a világ vezető hírei között a CNN szerint. Majdnem.
A chiphiány és az MI piac robbanása miatt az Apple kénytelen új gyártópartnereket keresni a TSMC mellé.