Érdekes nyárnak néz elébe.
A felvonulás megrendezését jogilag ellehetetlenítő gyülekezési törvény módosítása ugyanakkor elmondása szerint egyelőre nincs napirenden.
A tiszás Forsthoffer Ágnest választotta meg az új parlament az Országgyűlés elnökének. Azonnal elrendelte az Európai Unió zászlaja tizenkét év után ismét kerüljön ki a Parlament épületére.
A 7-12 évesekből álló SUGO Tamburazenekart Nebl Zsolt oktató készítette fel, a próbák heteken át a helyi tájházban zajlottak.
Forsthoffer Ágnes azt mondja: nem hatalmat, hanem szolgálatot kapott a házelnöki kinevezéssel.
The post Forsthoffer: Új korszak kezdődik az Országházban is, visszakerül az uniós zászló first appeared
A Forbes Deal vendége Keleti Artúr kiberbiztonsági szakértő, az ország legnagyobb IT-biztonsági konferenciájának alapítója. Zsiborás Gergővel beszélgettek a tökéletes titokról, arról, hogy mit ér a pé
162 dokumentum látott napvilágot.
Egy mezőgazdasági üzemet ért csapás, aminek következtében az kigyulladt.
Az orosz elnök azt mondta, a győzelem mindig Oroszországé lesz. A parádét azután tartották meg, hogy Zelenszkij szarkasztikus rendeletben "engedélyezte" az ünnepség megrendezését.
Erről eddig a Tisza Párt mélyen hallgatott.
The post Tarr Zoltán elismerte: eredetileg Rubovszky Ritát jelölték volna oktatási miniszternek first appeared on 24.hu.
The Hungarian right faces major intellectual and political challenges ahead.
A Tisza Párt egyik zuglói önkéntese, aki egyébként élményfestéseket is szokott tartani, egyedi módon
The post Megfestették Magyar Pétert first appeared on 24.hu.
A leendő pénzügyminiszter elmondta, az első dolguk az lesz, hogy pontosan megnézzék a helyzetet, mert mindenféle számokat látni.
A jövőben az állami kórházakban is végeznek terhességmegszakításokat.
Megválasztották Forsthoffer Ágnest az Országgyűlés elnökévé.
The post Forsthoffer Ágnes a házelnök first appeared on 24.hu.
A 195 parlamenti képviselő közül, aki felvette a szavazólapot, csak kettő szavazott nemmel. Az egykor még MSZP-s Szili Katalin után ő a második, aki nőként töltheti be a tisztséget.
A BL-döntő belépőjegye szinte a legolcsóbb tétel.
Forsthoffer Ágnest megválasztotta a parlament.
Ma lesz a rendszerváltás első hivatalos napja, amikor megalakul az új magyar Országgyűlés és megválasztják az új miniszterelnököt is. Erről Magyar Péter beszélt szombaton a Kossuth téren, mielőtt a Ti
A Megasztár idei évadának műsorvezetője nem lesz jelen a műsor forgatásának első napjain. Ördög Nóra kint ragadt Brazíliában, amiről részletesen beszámolt közösségi oldalán.
Az egykori valóságshow-szereplő őszintén beszélt élete egyik legsötétebb időszakáról. Molnár Anikó elárulta, édesanyja súlyos betegsége akkora lelki terhet rakott rá, hogy egy időben már nem látta az
A 92-szeres válogatott labdarúgó temetése szűk családi körben zajlott.
A leendő magyar miniszterelnök többször is beszélt arról, hogy első külföldi útja Varsóba vezet.
Szokatlan csapatépítőn vettek részt a Puskás Akadémia játékosai, miután szabad hétvégét kaptak a játékosok. A hétvégén a MOL Magyar Kupa […]
A Különleges csapatépítő: a válogatott támadó leendő
Megkérdezték tőle azt is, hogy beszélt-e már Szergej Lavrovval.