Sorozatgyártásba küldi új technológiáját a BMW, amit az Euro 7-szabvány bevezetése után köszönhetnek meg igazán az M-modellek.
A Tisza-kormány feladata eldönteni, hogy asszisztál-e az új atomerőmű építéséhez, vagy leállítja a projektet. Miért idegesek az oroszok, és miért lehet a beruházás veszélyes a magyar euróra is?
Ursula von der Leyen tavaly is beszélt már róla, idén el is indítaná a folyamatot.
Hétfőn és kedden meghallgatták a miniszterjelölteket, fény derült az államtitkárok személyére is.
Egészen hihetetlen dolog esett meg a főváros közelében
A Fidesz korábbi EP-képviselője szerint messze esett az alma a fájától.
Az ukrán elnök szerint még korai lenne bármit mondani az ügyről.
Augusztus végéig elkészül az idei költségvetés átfogó felülvizsgálata.
2026. május 8-án nyílt meg a velencei Meszleny-kastély.
Az iráni háború súlyos csapást mér a brit munkaerőpiacra: idén várhatóan 163 ezer munkahely szűnik meg a szigetországban. A legfrissebb gazdasági előrejelzések szerint a gyártó szektor és az építőipar
Oktatásügyi miniszter helyett az MKPK Oktatási Bizottságának főtanácsadója lett.
Kora délután esküt tesznek az új tárcavezetők.
Ruff Bálint a gyermekvédelemről, a közpénzről és a hatalmi ágak szétválasztásáról is beszélt.
A kiérkező orvosok már nem tudták megmenteni.
Magyar Péter szerint az ügyvezető miniszterek saját jelentései bizonyítják, hogy a háttérben fontos döntések és pénzügyi kötelezettségvállalások történtek, miközben Gulyás Gergely korábban ennek ellen
Az Iszlám Forradalmi Gárda Haditengerészete kibővítette a „hatalmas műveleti területet”.
Meglepően sok esetben állapítottak meg jogsértést a teherautók és buszok ellenőrzése során.
Szappanos Péter várhatóan most kapott utoljára meghívót, a rutinos kapus a második meccsen a "rivaldafényt" is megkapja a szövetségi kapitánytól. Rossi több játékos helyzetéről is külön beszélt.
Szerinte „csúnyán bántak” vele.
Lezárta a rendőrség a Magyar Péterhez köthető házibuliban felmerült kábítószer-birtoklási ügyet.
Csütörtöktől árrés nélkül adják-veszik a dízelt.
Ezzel gyakorlatilag a Munkáspártnak kell eldöntenie, hogy bizalmatlansági szavazást indítanak-e ellene.
Árrésstop jön, de nem úgy, mint a boltokban.
A Buddha nevű hacker 2024 júliusában bukkant fel a Tisza Pártnál egy kibervédelmi javaslattal, amit az addig ott önkénteskedő informatikai szakértő, aki már készítette a kibervédelmi terveket kiegészí
Ezek a legfrissebb hírek.