A cím nem elírás, és nem is túlzás. Amit videóra vettek egy Fehéroroszországban található benzinkút térfigyelő kamerái, ahhoz foghatót nem láttunk még.
Ezzel a megerősített fertőzések száma hatra nőtt
Ismét emelkedett az infláció.
Április végéig az egész évre tervezett deficit 91 százalékát hozta össze Orbán és Nagy Márton kettőse. A kassza gyakorlatilag kiürült, az eddigi legnagyobbnál is 1000 milliárddal nagyobb lett most a h
A rendőrség pénteken rövid sajtótájékoztatón közölte, mire jutottak a nyomozás során.
Vége a Tényeknek, amiből Marsi Anikó közvetlenül a Fidesz választási veresége után farolt ki, de a debilpropaganda terjesztése után máris talált magának új életcélt.
Az amerikai nemzetközi kereskedelmi bíróság hatályon kívül helyezte Donald Trump globális, 10 százalékos vámintézkedéseit, kimondva, hogy az elnök nem rendelkezett megfelelő jogi felhatalmazással az á
A lettországi incidens okait egyelőre csak találgatják.
Pont került a Dudás Miki halála ügyében indított nyomozás végére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, mi miatt hunyt el a néhai kajakos, aki több televíziós műsorban is szerepelt.
Szárnyra kapott az angol font pénteken.
Az Európai Bizottság elnök és az amerikai elnök telefonon egyeztetett.
Meggondolta magát az amerikai elnök, mégsem vezeti be az EU-ból érkező járművekre kilátásba helyezett vámemelést – legalábbis egyelőre.
A költségvetési törvényben szereplő számnak pedig 90 százaléka felett járunk.
Ha valaki tisztességesen szerezte a tulajdonát képező javakat, akkor miért adná oda az államnak? Ha pedig nem tisztességesen szerezte, miért gondolná, hogy a felajánlással tisztára mossa magát?
Sok magánberuházást érinthet az azbesztszennyezés ügye Sopronban is.
Idén is lesz Magyar Fagylalt Napja, május 8-án több helyen is féláron fagyizhatnak az emberek.
J. D. Vance április eleji kampánycélú látogatásának egyetlen kézzelfogható eredménye volt: a Mol 510 000 tonna kőolajat vesz 500 millió dolláros áron. Némi osztással-szorzással kiderül, hogy ez nagyon
De azért így is nagyjából 100 forinttal drágább a piaci ár, mint a védett ár.
Érzelmes beszélgetések, váratlan találkozások és tisztázó pillanatok jöhetnek a hétvégén – mutatjuk, mit ígér a szerelem.
The post Hétvégi szerelmi horoszkóp: van, aki új esélyt kap, más szakításon go
Mindenki imádja.
The post A legegyszerűbb pizza otthon – nagymamának és unokának is sikerülni fog appeared first on Hóvége.
A Sony a vártnál gyengébb negyedéves üzemi eredményről számolt be, ugyanakkor a 2027 márciusával záruló üzleti évre 13 százalékos nettó nyereségnövekedést vár, miközben a memóriachipek drágulása és a
Vegyes előjelekkel indul ezekben a napokban az idei esztendő első jelentős művészeti árverési hulláma. A tavalyi év, szemben a nemzetközi piac óvatos optimizmusra okot adó javuló trendjével, idehaza v
Nagyon hálásak a magyaroknak ezért.
A hadiipari megrendelések nélkül a német gazdaság idén is a recesszió szélén egyensúlyozna.
A benziné is csökken, de kisebb mértékben.
Több bűncselekmény gyanúját állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Budapesti Metropolitan Egyetemen végzett ellenőrzése során, és ezért feljelentést tesz. Az ÁSZ erről csütörtökön számolt be h
Most tényleg érdemes várni egy napot a tankolással annak, aki piaci áron vásárol.
Brazil kutatók szerint egy őshonos fafaj leveleiből kivont anyagok több mechanizmussal gátolják a SARS-CoV-2-t.