Horváth Éva sérült lába már soha nem nyeri vissza teljesen a korábbi állapotát, ha nem vállal újabb műtéteket. Helyzete kísértetiesen emlékeztet Rékasi Károly esetére, aki végül tizenegy operáció után
Kajdi Csaba elismerően beszélt Magyar Péterről, de a miniszterelnök kommunikációját sem hagyta szó nélkül.
The post Kajdi Csaba Magyar Pétert bírálta: „Most már úgy kell viselkedni, mint egy miniszter
Meghalt egy 32 éves brazil nő, akinek halálát a családja szerint a kórház mesterségesintelligencia-rendszere okozta. A fiatal epeköves panaszokkal került be egy kis település klinikájára, ám a gyorsan
Az aszimmetrikus ruhák mindenkinek elképesztően állnak!
Első fokon egy év – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a Szolnoki Járásbíróság azt az 56 éves karateedzőt, aki 2024 nyarán felrúgott egy kisfiút a Szolnoki Ka
Ennyit számít a mikor és a meddig.
Július 1-jétől változnak az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályok, és a változások elsősorban azokat érintik, akik élettársi kapcsolat alapján igényelnek özvegyi nyugdíjat. Fontos, hogy az új szabályo
A tó környéki legfontosabb infók és helyszínek kutyásoknak.
Tragikus baleset történt Brazíliában egy extrém sportprogramon. A rope jumpingra készülő 21 éves Maria Eduarda Rodrigues de Freitast úgy indították el egy körülbelül 40 méter magas hídról, hogy a bizt
Igazi családi élménnyé vált Fejes Tamás számára a múlt hét végi Metallica-koncert: a Tankcsapda dobosa két fiával együtt látogatott ki a nagyszabású eseményre, ahol mindhárman önfeledten élvezhették a
Az autók érintőképernyőinek tisztítása körültekintést igényel, mivel a nem megfelelő módszerek és tisztítószerek károsíthatják a felületüket. A szakértők egyetértenek abban, hogy a legjobb megoldás eg
Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének bejelentésére – miszerint sikerült megállapodniuk Iránnal a tartós békéről – azonnal csökkenni kezdett a Brent olajár és megközelítette a 83 dolláros szinte
A mai gyerekek életét gyakran percre pontosan szervezik a felnőttek, miközben egyre kevesebb idő jut a szabad játékra és az önálló felfedezésre. Egy ismert amerikai pszichológus szerint azok, akik az
A vízbe fulladt kisfiú szülei gyásza felfoghatatlan.
Harmincöt évesen a csúcson! Berki Mazsi megmutatta csodálatos alakját, a követői pedig egytől egyig odavannak érte.
Egyiptomban tölti jól megérdemelt pihenését Peller Mariann, aki az elmúlt időszak sűrű munkatempója után végre fellélegezhet, és maradéktalanul átadhatja magát a kikapcsolódás örömének. A műsorvezető
Mi a helyzet azokkal, akik túlzásba viszik a kedvességet?
Végre újra itt a nyár, és ismét érezhetjük a napsütést a bőrünkön! Azonban arról sem szabad megfeledkezni, hogy a bőr „emlékszik” minden védelem nélküli napozásra. Aki nem fordít kellő figyelmet a fén
Minden anya legszörnyűbb rémálma kelt életre.
Ez a teszt fontos dolgot árul el rólad.
A Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely a párt hétvégi tisztújító kongresszusa után hétfőn a parlament folyosóján beszélt arról a Blikknek, mennyire tartja alkalmasnak Orbán Viktor leköszönt miniszte
A felsőközép-kategóriás mobilok közül igyekeznek kimagaslani a Xiaomi 17T-sorozat tagjai, melyekről május végén rántotta le a leplet a kínai gyártó. Az alapmodell egyik legnagyobb erőssége az ár: nem
Magyar Péter ezúttal nem politikai üzenettel, hanem egy virágzó hortenziával hívta fel magára a figyelmet.
The post Ilyen csodás Magyar Péter kertje: ritkán tekinthetünk be hozzá first appeared on nlc
Két évvel a szörnyű képsorok megjelenés után végre záró mozzanatához érkezett a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás hosszadalmas tárgyalássorozata. Aki látta, sosem fogja elfelejteni a f
Mutatjuk a zodiákus 3 legnagyobb energiavámpírját!
Tedd próbára a tudásod, derítsd ki, mennyit tudsz Budapest ikonikus épületeinek múltjáról és jelenéről! Kvíz.
The post Kvíz! Mennyit tudsz Budapest híres épületeiről? first appeared on nlc.
Köllő Babett és 16 éves lánya, Milla nemrég az RTL Reggeli című műsorában vendégeskedtek, ahol egy ártatlannak tűnő kérdés váratlanul őszinte családi pillanatokat hozott a felszínre. A beszélgetés sor
Bajban vannak azok a magyarok, akik illegálisan, turista vízummal, vagy éppen a tartózkodási időkorlátokat átlépve dolgoznak New Yorkban. A Fehér Ház nagyszabású ICE-akciót készít elő, Tom Homan, az U
Alig fél kilóval jött világra a 23. hétre született kisfiú.