Nagy az öröm a Keszeg utcában a 11 ezer lakosú Isaszegen, ahol a napokban üzembe helyeztek egy új, utcai nyomókaros közkutat. Pontosan egy olyan klasszikus, kék színű öntöttvas szerkezetet, amilyet a
Nagy hagyománya van a közösségi médiában a várandós pocak posztolásának. Az ilyesféle bejegyzések sikere szinte garantált, hiszen egy csodálatos esemény örömét, fejleményeit, egy új élet fejlődésének
Sikeresen lezajlott Léni negyedik őssejtkezelése.
Végre kiderül, hogy mi a hosszú élet tiszta.
Hatalmas tűz ütött ki Kijevben hajnalban, miután Oroszország drón- és rakétatámadást indított Ukrajna ellen. Kijevben négyen haltak meg, 23 ember megsérült, Harkivban öten vesztették életüket, mindegy
Egy friss kutatás szerint a rendszeres, mérsékelt intenzitású súlyzós edzés jelentősen csökkentheti a halálozás kockázatát, különösen, ha aerob mozgásformákkal kombinálják. A tanulmány, amely a Britis
Másodpercek alatt nyújtott elsősegélyt.
Te is tanuld meg a manifesztáció alapjait.
Megrongálták a Dunavecse külterületén található Medjugorjei Szűzanya szobrát, de a kunszentmiklósi rendőrök gyors intézkedésének köszönhetően néhány órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
A 29 éves Marius Borg Hoiby a tárgyalássorozat folyamán végig ártatlannak vallotta magát.
The post 4 év börtönre ítélték a norvég hercegné fiát nemi erőszakért first appeared on nlc.
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
A Közel-Keletről érkező friss fejlemények hatására hétfő reggelre 2021 ősze óta nem látott szintre kapaszkodott a forint az euróval szemben. A magyar fizetőeszköz a pénteki, 352-es szintről – tovább e
Az énekesnő szexi szerkóban állt színpadra.
A 15 éves Emma halála mentette meg a csöppséget.
Egy szurkolói csoporttól biztosan nem kell tartaniuk a labdarúgó-világbajnokság biztonsági személyzetének. A japán válogatott rajongói a Hollandia elleni csoportmérkőzés után sem amiatt kerültek be a
A férfi a lövések leadása után elmenekült.
Oroszlán Szonja búcsút mondott a szőke hajtincseknek.
Számos korszakalkotó ötlet született a történelem során, amelyekre ma is büszkék lehetünk. Akad köztük olyan magyar találmány, amely a tudomány világában hozott áttörést, míg mások a hétköznapokat tet
Újabb kellemetlen incidens történt a labdarúgó-világbajnokságon. Az uruguayi válogatott kevesebb mint 24 órával a Szaúd-Arábia elleni mérkőzése előtt a reptéren rekedt, és nem tudott belépni az Egyesü
A Balin történt súlyos motorbaleset után újabb műtét várhatna Horváth Évára, ő azonban nem akarja újra átélni a hosszú rehabilitációt.
The post Horváth Éva nem akar újabb műtétet: „A lábam járásra tel
A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök őrizetbe vettek egy 57 éves férfit és egy 55 éves nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tanárként szexuális tevékenységre kényszerítettek diákokat.
Különleges mérföldkőhöz érkezett a 4S Street: a zenekar történetében először szerepelt külföldi rádióban, ráadásul rögtön a CBC/Radio-Canada stúdiójában. A torontói HungaroFestre érkező zenekar interj
Az Exatlon nagy kedvence szívesen visszatérne a képernyőre.
Két héttel előtte ünnepelte születésnapját a lány.
Oroszlán Szonja döntött: 25 év után végleg búcsút intett a védjegyévé vált szőke tincseinek, és egy egészen meglepő okból tért vissza a természetes hajszínéhez. A színésznő ráadásul azt is elárulta, h
Egy oktatási intézményben dolgozott a két tanár.
Bő két hónap után, vasárnap este újra frissült a radnaimark.hu, amely a választási kampány idején hetekig tartotta lázban az országot. Idén februártól ugyanis ezen a felületen egy Magyar Péterre nézve
Hétfőn újabb két csoport mutatkozik be a világbajnokságon.
Letért az úttestről a sofőr.