Az ellene indult bírósági eljárás megszüntetését kérte José Luis Rodríguez Zapatero volt spanyol kormányfő csütörtökön, arra hivatkozva, hogy több alapvető jogát megsértették, mert jogellenesen elemze
Amikor a táblázat már nem a valóságot mutatja.
Ez az új uniós migrációs paktum része.
Kedvező eredménnyel zárult a Fed stressztesztje, az amerikai bankszektor 700 milliárd dolláros veszteséget is képes lenne elviselni.
Az Egyesült Államok szinte minden egyes rangsor szerint a világ legerősebb országának számít katonailag, így joggal merülhet fel a kérdés, mégis minek köszönhető a látványos fiaskó Iránban. Ugyan Dona
A bizonytalan nemzetközi gazdasági környezetben továbbra is keresik a kitörési lehetőségeket a régió vállalkozásai, miközben nagy hangsúlyt helyeznek a stabilitásra – mutat rá az EY második alkalommal
Az ukrán Dezinformáció Elleni Központ figyelmeztetett, hogy Moszkva, kihasználva a jelenlegi, Ukrajna és Lengyelország közötti feszültségeket, lengyel szimbólumok felhasználásával készül provokációkra
Franciaország lefoglalta a "Deliver" nevű tankhajót Szicília közelében – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök.
A venezuelai földrengés nyomán szükséges segítségnyújtásról egyeztetett Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Delcy Rodriguez, a dél-amerikai ország államfője csütörtökön.
Egy hónap alatt 13 százalékkal emelkedett az OTP-részvények árfolyama, megdőlhet a történelmi csúcs.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön arról számolt be, hogy az aranykonvoj-ügyben elrendelt kormányzati vizsgálat előzetes eredményei szerint az érintett állami szervek egymásra próbálják hárítani
Az MNB az idén 1,8 százalékos, jövőre 2,3 százalékos, 2028-ban 3,0 százalékos inflációt vár a legfrissebb jelentés szerint. A korábbinál kedvezőbb előrejelzés legfontosabb elemeit Balatoni András, az
Brüsszel szerint a független szervizek jövője azon múlik, hozzáférnek-e a modern autók javításához szükséges adatokhoz.
Sokat kockáztat, aki nem tartja be a szabályokat.
Az amerikai Forbes friss Global 2000 listáján a nagybank még sosem szerepelt ilyen előkelő helyen. A rangsorban még egy magyar cég szerepel.
The post A világ legerősebb cégei között az OTP, sosem szer
Újraindult az IC-kocsik és hálókocsik fővizsgáztatása a Dunakeszi Járműjavítóban (DJJ) a MÁV-nál – erről posztolt Vitézy Dávid szerdán. A közlekedési és beruházási miniszter szerint az üzem helyzete h
Donald Trump első alkalommal nyilatkozott Andy Burnhamről, aki nagy valószínűséggel Keir Starmert válthatja a brit miniszterelnöki poszton. Az amerikai elnök úgy hallotta, "rendkívül liberális" a volt
Az ügyészség rövid időn belül tájékoztatást ígért.
Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz számolt be a fehérorosz elnök szavairól.
Hollandia a 2023-ban elfogadott új nyugdíjtörvény (WTP) alapján fokozatosan áttér a meghatározott szolgáltatású (DB) rendszerről a meghatározott hozzájárulású (DC) konstrukciókra. A reform nagy hatást
Szárnyra kapott a forint az euróhoz és a dollárhoz mérten is.
Még költöznének is a fiatal mérkönaspiránsok abban az esetben, ha munkájukat más magyar városban jobban megfizetik.
Rövidesen jöhetnek a nyomozás eredményei.
Trump élesen bírálta Németországot, amiért szerinte nem támogatta kellőképpen az Egyesült Államokat az iráni konfliktus során. Mark Rutte NATO-főtitkár nyilatkozata pedig vitát váltott ki.
Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága elfogadta azt a módosító indítványt, amely szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem egyszerűen megszűnik, de feladatait az Igazságügyi Minisztérium veszi át
A MemeCore árfolyama 24 óra alatt 72,6 százalékkal, 0,786 dollárra zuhant, miközben a token még az általánosan gyengélkedő kriptopiacot is jelentősen alulteljesítette. Az összeomlás hátterében elsősor
Az Alaptörvény-módosítás mellett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési- és Védelmi Hivatal jogszabály-tervezetét is tömegek értékelték már.
The post Testkamera a politikusokra, 8 éves parlamenti maximum: töb
Egyre többször kerül a hírekbe Kelenföld, ahol a lakótelepek közterületein szinte életvitelszerűen tartózkodnak olyanok, akiket nem fognak tankönyvekben mutogatni. Ennek apropóján körülnéztünk Újbudán
Tőzsdén kívüli ügylet keretében vásárolt be kedvezéményes árfolyamon a nagybank részvényeiből az OTP elnöke és a vezérigazgató.
Egy napra teljesen megnyitja kapuit a helyiek előtt az Annagora Aquapark: szombaton ingyenesen látogathatják a balatonfüredi lakosok a vízi élményparkot.