Sorozatunk második részében John Cassavetes kultikus neo-noir filmjét ajánljuk.
Megmutatta, számára ki jelenti ezt.
Sokan csak legyintenek rá, pedig jobb komolyan venni.
„Sem a demokrácia, sem a jogállam nem alapulhat fenyegetéseken” – mondta az államfő, aki szerint ha egy politikai erő eltávolítandó szereplőnek tekinti, „az súlyosan sérti” a jogállamiságot.
Az agy előre tudja, mi fog történni
Korlátozott tagságot javasolna öt EU tagállam a jövőben újonnan csatlakozó országoknak.
Továbbra is dolgoznak a tűzoltók a nyírbátori üzemi baleset helyszínén, miközben a hatóságok folyamatosan figyelemmel kísérik a levegő minőségét és a környék biztonságát.
Georgij Boriszenko orosz külügyminiszter-helyettes Moszkvában tárgyalt Musza Abu Marzukkal, a Hamász politikai hivatalának helyettes vezetőjével.
Az orosz elnök többet árult el, mint elsőre látszik, a Kreml felfedett valamit Oroszország jövőjéről.
Korábban Égerszög és Pásztó térségében, a jelenlegi pedig Jósvafő határában történt.
Az X-Men sztárja felfedte kezdeti tüneteit.
Stílusos videóval mutatták be az új igazolást. Izraeli-magyar kettős állmapolgárságú labdarúgót szerződtetett a DVSC.
Benyújtották a törvényjavaslatot a kekva-rendszer átalakításáról.
Kunhalmi Ágnes betegségéről beszélt: „Éveken át erős fájdalmakkal éltem, miközben a munkámat végeztem a Parlamentben”.
Nyakunkon a futballtörténelem legnagyobb világbajnoksága, így egy nagy lélegzetet veszünk, és fejest ugrunk az amerikai-mexikói-kanadai közös rendezésű torna negyvennyolc csapatának mezőnyébe. A hamar
Visszaküldési központok létrehozását tervezi
A miniszter szerint az új kormány alig harminc nap alatt megállapodott az Európai Bizottsággal.
Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai tájékoztatása szerint Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet a kétoldalú egyeztetésre, a pontos időpont és a
Kijelentését Volodimir Zelenszkij azzal indokolta, hogy egy közvetítőnek semlegesnek kell lennie.
A játékosügynök szerint a két portugál középpályás nem eladó, és marad a PSG-nél.
Úgy látják, a legérzékenyebb kérdéseket már megoldották.
Azt mondja, nem érti, Bakács Tibornak miért most kellett kiteregetnie a szennyest, és szerinte „Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Jenőt”.
The post Havas Henrik: Több okból is saj
Az eset körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van.
Tehetséggondozó tevékenységét a jövőben is folytatni szeretné.
A játékot fideszes politikusok osztogatták a kampányban, mégpedig bölcsődéseknek, figyelmen kívül hagyva az olyan gyerekségeket, mint jog, törvény, konkrétan egy 2011-es, amely tiltja, hogy nevelőinté
6200 méteres magasságra jutott el a Pemba nevű robot, ami a kínai Unitree G1 egy átalakított verziója.
A játékot fideszes politikusok osztogatták a kampányban, mégpedig bölcsődéseknek, figyelmen kívül hagyva az olyan gyerekségeket, mint jog, törvény, konkrétan egy 2011-es, amely tiltja, hogy nevelőinté
A nyugdíjasokat is érintheti az átalakítás.