A 29 éves kormánytisztviselő nő tavaly márciusban az úgynevezett „Adaptív Védelem” program keretében vesztette el mindkét kezét.
Minden idők második legnagyobb napi értékvesztését szenvedte el Elon Musk SpaceX-e. Musk zsebe is apadt, de továbbra is ezermilliárdos.
Teljes szerkezeti átalakításon megy keresztül a magyar közmédia intézményrendszere, miután az Országgyűlés kedden elfogadta a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény, valamint t
Az Amnesty International Magyarország szerint Sulyok Tamás köztársasági elnöknek távoznia kell hivatalából, de csak tisztességes eljárás után; a kormány által választott megoldás „nincs rendben” - köz
Egyetlen éjszaka alatt, vizsgálatok nélkül szórtak el 8 millió eurónyi állami pénzt egy azóta felszámolt romániai cég javára.
Mint emlékezetes a fideszes képviselő jelentette be, hogy a miniszterelnök öccse lefizethette a Szőlő utcai ügy koronatanúját.
A Fidesz-féle rendeleti kormányzásnak vége, de a Tisza szakminisztere rendelettel vezethet be üzemanyagár-korlátozást. Ráadásul épp azt a rendszert, amit még a Fidesz kormányzása alatt találtak ki.
Elvárják a miniszterelnöktől, hogy „felnőjön a feladathoz”.
Tragikus véget ért a keresés.
Kuba hivatalos gyászt hirdetett Comandante Menéndez halála után
Egy egykori FIFA-bíró és egy Európa-bajnok kapus szerint sem kellett volna megadni a gólját.
The post Messi örömét valószínűleg nem veszi el a gólja miatti hisztéria first appeared on 24.hu.
Az árérzékeny szegmensben nem a legújabb fejlesztéseiket kínálják az abroncsgyártók.
Úgy tűnik, hatott a miniszter felszólítása.
According to a Direkt36 investigation, the company owned by Péter Szijjártó’s best friend, Szilárd Benkő, was involved in an African investment project financed by a Hungarian loan and worked on numer
Töltés helyett robotizált akkumulátorcserét kínálnának, de kérdés, hogy ezzel mennyire kerülhet tőlük függésbe a teljes európai piac.
Amíg nem módosítják a programot, nem állnak a vezetéstámogató rendszer mögé.
A tiszás többség elfogadta a médiatörvény átfogó módosítását.
„Lesz újra szabad független közmédia Magyarországon”
Megbénította az országot a szokatlan időjárás.
Nem mindennapi baleset történt június 19-én, Szigetszentmiklós környékén.
Tatabánya térségében akadnak problémák az internethozzáféréssel.
A nyugdíjszámítás világa elsőre bonyolultnak tűnik, de ha valaki megérti a logikáját, sokkal tudatosabban tervezhet.