Ma már egy több millió forintos személyi kölcsön igénylését is elintézhetjük otthonról, a kanapén ülve. Hol tart ma a hazai piac, és mire érdemes figyelnünk, ha gyors segítségre van szüksége a családi
Akár kétszemélyes autós mozit is rendezhetünk majd.
Lement a hosszú hétvége, valamelyest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Egy átfogó vizsgálat arra jutott, hogy az emberiség jelenlegi létszáma és fogyasztása már jóval meghaladja a hosszú távon fenntartható szintet, de mennyi lenne az optimális, hogy bolygónk ne legyen tú
A természetes szelekció sokkal fontosabb szerepet játszott az ember elmúlt 10 ezer éves evolúciójában, mint korábban gondoltuk, derítették ki a Harvard kutatói.
Bemutatta a Volkswagen legolcsóbb városi e-autóját, az ID.Polot. Németországban 25 ezer eurótól (9,2 millió forint) indul az ára.
A közönséges cickafark nem csupán egy útmenti vadvirág, hanem a természet egyik legsokoldalúbb patikája és növényvédőszere. Miközben az emberi szervezet számára gyulladáscsökkentő és sebgyógyító elixí
A műholdak termikus egyensúlyának biztosításához emellett számos összetett komponens összehangolt működésére van szükség.
A hazai autósok többsége érzelmileg is kötődik gépjárművéhez, ám az anyagi realitások miatt továbbra is a használt, alacsony fenntartási költségű modelleket keresik.
Egy német tanulmány több szempont alapján hasonlította össze a foglalkozásokat - például munkaidő, fizikai, pszichés terhelés, munkakörnyezet. Íme az eredmény.
Bill Gray csillagász hangsúlyozta, hogy a becsapódás sem a Holdra, sem a Föld körül keringő űreszközökre nem jelent veszélyt, ugyanakkor arra is figyelmeztet, mennyire felelőtlenül kezeli az emberiség
Nőtt az értékesítési idő és nagyobb lett az alku mértéke is a lakáspiacon.
A legutóbbi napokban Eörsi Mátyás és Dopeman orbánozott, Puzsér Róbert és Bruck András magyarpéterezett, Navracsics Tibor vereségezett, Horn Gábor pedig rendszerezett.
Magyar Péter nem billentyűzett
A közgyűlés elfogadta a 2025. évi IFRS szerinti egyedi éves beszámolót.
Egyre gyorsuló tempóban készülnek a humanoidok nemcsak egy, hanem több gyárban is.
A legendásan udvarias tudós neve talán nem a legismertebb a Manhattan terv résztvevői közül, de hatalmas szerepet játszott az az első atommáglya, az első vízhűtéses, plutónium generáló reaktor létreho
Donald Trump ideológiája elvileg egyszerű volna – az Amerikai Egyesült Államok az első számára, és ez a hatalmas állam szerinte azt is megengedheti magának, hogy ne foglalkozzon a világ többi részének
Ha máskor nem is, de hétvégén sokan átélik a délutáni szunyókálás kellemes érzését, és az ilyesfajta gyorsalvás nem csupán üdítő, de roppant hasznos is lehet.
A fészbukos algoritmus szolgáltatással kecsegtet. Elém hozza, hogy ezen a napon miket írtam a mögöttünk hagyott másfél évtizedben. Nos, tizennégy esztendeje a fenti címmel tűnődtem a magyarországi saj
A modell fenntarthatatlan, de a probléma túlmutat az informatikai szektoron.
Véget ért a népszerű, uniós forrásból finanszírozott energetikai Otthonfelújítási Program. Ám akadnak más források is lakásunk korszerűsítésére.
A Windowsnak több mint két évtizeden át bizarr, szinte makacs viszonya volt a mappanézetekhez. Beállítottál mindent pont úgy, ahogy szeretted volna, majd valamikor később a File Explorer egyszer csak
Minden ötödik munkavállaló felmondana, ha túlzottan erőltetné a cég a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazását. Ezen kívül a különböző személyiségtípusok másképpen viszonyulnak az AI-hoz.
A program célja, hogy elősegítse a digitalizációt, a mesterséges intelligencia alapú megoldások bevezetését és ezzel növelje a turisztikai vállalkozások versenyképességét.
A modellfejlesztők egyre agresszívabb rate limiteket vezetnek be, árakat emelnek, vagy akár teljesen elhagyják az előfizetéses modellt a használatalapú árazás kedvéért, így az a vibe-coded hobbiprojek