Visszavonta a XIII. kerületi önkormányzat a Fenyő Miklós emlékére tervezett szobor felállítását, miután a látványtervek komoly felháborodást váltottak ki a közösségi médiában. A helyiek és a zenész pá
A 20. század eleji régészekben fel sem merült, hogy a nőket azért temethettek el királyhoz méltó módon, mert ők voltak az uralkodók. Biztos tévednek a több ezer éves pecsétek vagy valami furcsa módon
Az első tíz Forma-1-es Magyar Nagydíj kevés izgalmat, annál több unalmas versenyt hozott.
Mutatunk öt olyan könnyen elkészíthető, mégis kreatív receptet, amelyek nem folynak szét a táskádban, jól bírják a meleget, és garantáltan felrázzák a megszokott strandmenüt.
The post Felejtsd el a rá
A nyári napokon a délutánokat várom a legjobban, hiszen ezek a pillanatok adják a nyaram igazi ízét. Ehhez azonban szükségem volt egy átgondolt reggeli rutinra is, ami segít, hogy igazán jól érezzem m
Egy otthon története sokszor egy bútorral, egy színnel vagy egy különleges térrel kezdődik. Ez a budapesti lakás azonban egy emlékkel indult. Egy olyan élménnyel, ami évekkel később is elég erős marad
A csapások veszélybe sodorhatják a világ egyik legfontosabb energiaútvonalának hajóforgalmát.
Fernando Muslera kapitális hibája után a kétszeres győztes Uruguay kiesett.
Sokan megdöbbennek azon, amikor egy házaspár évtizedek után elválik egymástól. Ilyenkor elgondolkodunk azon, mi történhetett, hogy ennyi év után úgy döntöttek, különválnak. Márpedig egyre több hasonló
A szamócatövek élettartama véges.
The post Így nevelhetsz új szamócatövet, hogy jövőre is ontsa a gyümölcsöt first appeared on 24.hu.
A nyári napsütésben mindenkinek kipirul kicsit az arca, ám ha a pír tartóssá válik, égő érzéssel párosul, vagy apró hajszálerek, esetleg pattanásszerű göbök jelennek meg az orrodon és az orcádon, anna
A divat felkapta, majd ejtette őket.
Az LMBTQ-lobbi végigmasíroz a fővároson.
Nem úgy viselkedett, ahogy várták.
Innen nincs visszaút. Ha április 12-én kinyitottuk a rendszerváltás ajtaját, akkor most beléptünk rajta. Még mindig nem tudjuk, pontosan hova jutunk el ezen az úton, de most már megállni nem lehet.
Kezdődik a vakáció. A beszállókártya kéznél van, a bőröndöt már feladtuk, a repülő pedig a kapunál vár. Aztán egyszer csak közlik: ebben az öltözékben nem lehet felszállni. Nem az útlevéllel vagy a re
Nehéz pénteki napot zárt a Ferrari Ausztriában: Frederic Vasseur szerint a maranellói istálló a körülményekkel is megszenvedett, miközben az SF-26-os egyelőre az egyenesekben és a gyors kanyarokban se
3 csillagjegynek hatalmas pénzt és sikert hozhat.
Meredeken kúszik felfelé a hőmérő higanyszála.
Megjelent a Magyar Közlönyben a médiatörvény módosítása, amelynek értelmében szombaton megszűnik a közmédia több vezetőjének megbízatása. Az átmeneti működés biztosításáról Grósz Judit közmédiáért fel
Miura Kazujosi szenvedélye töretlen, pedig a japán válogatott második legeredményesebbjeként sosem jutott el világbajnokságra.
Tartsuk be a biztonságos fürdőzés szabályait!
Megnéztük, hogy milyen idő lesz szombaton. Íme!