Az HBO-n futó Roostert egyszerűen jó nézni.
Újra felcsendült az a dal, amit soha többet nem akart elénekelni.
Erről egy görög miniszter beszélt.
A meseolvasás után a gyerekek a kukásautókba is beülhetnek..
Arra akarta felhívni a figyelmet, hogy szerinte Gázában népirtás zajlik.
Kínában még rutinos világutazóként is érhetik az embert meglepetések.
A teljes anyag Erre készülj, ha Kínába utazol címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke élesen kritizálta a szervezetet most vezető Gianni Infantinót.
Falatozzunk díjnyertes hazai fagyizókban!
Belgiumban is felülírja a valóság felülírja az energiapolitikai dogmákat
Jól kezdte a magyar világbajnok a 2026-os szezont, de mégsem lehet teljesen boldog az első hétvége után.
Fél évszázad alatt a nyolcadik vezérigazgató lesz John Ternus az Apple élén. A céget a társalapító, a sorban hatodik Steve Jobs hozta vissza a csőd széléről, és a szeptemberben távozó hetedik, Tim Coo
Az újdonsült miniszterelnök még a Diákhitel Központ élén köthetett túlárazott szerződéseket a milliárdos médiavállakozóval.
„Menczer Tamásnak, ha valakinek, akkor neki hallgatnia kéne.”
The post Bencsik András azt tanácsolta Menczer Tamásnak, nézzen szembe a saját disznóságával és brutalitásával first appeared on 24.hu.
Az új kormány döntésére vár, hogy fenntartja-e az elődje által benyújtott, a védett üzemanyagárak törvényi szintre emeléséről szóló javaslatot
Ezért hagyják abba a fűnyírást a tudatos gazdák.
Csík Tibor az 1948-as olimpián elsöpörte ellenfeleit a ringben, aztán 70 éve, a forradalom előtt meggyűlt a baja a hatóságokkal, elítélték. 1956 decemberében hagyta el végleg az országot, 49 évesen ha
A közel-keleti térségben zajló háborúnak sok nyertese van.
Magyar Péter „Rendszerváltó népünnepélyt” hirdetett a Kossuth térre az új Országgyűlés alakuló ülésének és a miniszterelnöki eskütételnek a napjára, hogy közösen ünnepeljenek. Az esemény egész napos,
A nyár sokak számára a szabadság és könnyedség évszaka, mégis sokan szigorúbb szabályok szerint élnek ilyenkor. A bikinialak mítosza pedig csak tovább nehezíti ezt az időszakot.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának társelnöke szerint az amerikai bevándorlási hatóság nem lesz jelen a mérkőzéseken.
2017 óta nem tűnt fel a szórakoztatóipar fellegvárában.
Az internet népének ereje néha valóban csodákra képes.
A magyarok jelentős része kerüli a testedzést egy felmérés szerint, holott a legtöbben tudják, milyen jelentősége van az egészségmegőrzésben. A helyzet azonban nem reménytelen.
Nemcsak a pályán, a lelátón is óriási érzelmek szabadultak el a Magyar Kupa döntőjén. A kamerák Gundel-Takács Gábort is mutatták, aki teljes extázisban ünnepelte fia hatalmas bravúrját a Puskás Arénáb
A férfinél pitvarfibrillációt állapítottak meg, és már a komolyabb beavatkozásra készültek. Egy egyszerű rutinvizsgálat azonban megoldotta a problémát.
Egykor az ország legkisebb vármegyéje, közepén a Kárpát-medence egyik legszebb látképével, a kanyarodó Duna fölé magasodó várheggyel és az azt koronázó hatalmas kupolával: Esztergomhoz értünk régi vár