A holland kormány elsősorban Kenyát tartja a legesélyesebb partnernek egy olyan, az Európai Unión kívül működő kitoloncolási központ létrehozására, ahol a Hollandiában jogerősen elutasított menedékkér
A jégkármérséklő rendszer miatt szárad ki az ország, a repülőkből vegyszereket permeteznek ránk, a klímaváltozás pedig csak egy jól felépített üzlet. Ezekkel az állításokkal ma már szinte minden nap l
Fenntarthatóság kategóriában lett shortlistes az Óbudán működő magániskola.
The post Magyar iskola a világ tíz legjobbja között appeared first on Forbes.hu.
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön rendkívüli kormányszóvivői sajtótájékoztatón tesz új bejelentéseket a hétvégi kihelyezett kormányülés előtt, miközben a kabinet egyszerre több politikailag érzé
A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter miniszterelnök felszólítására, amelyben a kormányfő az aranykonvoj-nyomozás állásáról kért beszámolót. Az ügyészség tisztázta, hogy az ügy valójáb
Az Igazságügyi Minisztériumba olvad be a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
Azért vannak, akik még kétkednek ebben.
A világbajnokságon több kapus is látványos hibákat vétett, amiért a szakértők és egy friss tudományos kutatás szerint is a torna hivatalos labdája a felelős.
A Ryanair változtatott a helyfoglalási szabályzatán, így a szülők mostantól külön díj megfizetése nélkül ülhetnek a kisgyermekeik mellé. A módosítás azután lépett életbe, hogy a brit a Verseny- és Pia
Az EU és az Egyesült Államok közötti tavalyi vámmegállapodás Trump határideje előtt lép hatályba.
Csütörtökön délután ismét kormányszóvivői tájékoztatót tartott a kormány, melyen részt vett Magyar Péter és Vitézy Dávid is.
Egy állítólagos belső ügyészségi dokumentum szerint az aranykonvoj-ügyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, Farkas Örs volt államtitkár, Hajdú János volt TEK-főigazgató és Demeter Tamás, a NAV volt el
Termékvisszahívást rendelt el a Ferrero Magyarország Kft. a NUTELLA Muffin egyik tételére, miután felmerült a gyanú, hogy fémdarabok kerülhettek az édességbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons
A BUX és a vezető részvények emelkedtek.
A Mediaworks Hungary Zrt. bejelenti, hogy 2026. augusztus 1-jétől megújul a Magyar Nemzet és több vármegyei napilap is: Békés Megyei Hírlap, Délmagyarország, Észak-Magyarország, Fejér Megyei Hírlap, H
A nyári szünet beköszöntével idén is jelentősen megnőtt a diákmunkák iránti kereslet: a fiatalok átlagosan bruttó 2000 és 2500 forint közötti órabérre számíthatnak.
A WING, Magyarország piacvezető és Közép-Európa egyik meghatározó ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja tovább erősíti jelenlétét a budapesti irodapiacon. A társaság megvásárolta a Váci út
A NAK nyitott a változtatásokra, de ragaszkodik a köztestület függetlenségéhez.
Az egész energiapiacot újraárazhatja Irak kilépése.
A két ország államkötvényhozamai közti olló rég nem látott szűkre zárult.
The post Magyarországnak megszavazzák azt a bizalmat a befektetők, amit Anglia éppen rohamtempóban veszít el appeared first on
A helyszínről élőben tudósítjuk a csütörtök délutáni kormányszóvivői tájékoztatót, melyen Magyar Péter miniszterelnök mellett jelen van Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter.
Akár fő-, akár mellékállásban gondolkodunk, az egyéni vállalkozás az egyik legrugalmasabb és legkönnyebben elérhető forma a kezdő vállalkozók számára.
A csütörtöki kormányzati sajtótájékoztatót Oroszi Beatrix országos tiszti főorvos vezette fel, aki elmondta: hosszú évek óta nem volt akkora hőség, amekkora most érkezik.
Az 5G-s modellek viszik a prímet.
Akadnak még kétségek az olajpiacon.
Tucatnyi napilapból hetilap lesz.
Az egyetem rektora is megszólalt az intézményben tartott vagyon-visszaszerzési razziára, melyet egy most még számos kérdést felvető büntetőeljárás indokolt.
Az Európai Bizottság a jövőben tudatosan előnyben részesítené az uniós közigazgatásban alulreprezentált tagállamok jelentkezőit, hogy kiegyensúlyozottabbá tegye a tisztviselői kar nemzetiségi összetét
A 90 milliárd eurós program célja Ukrajna finanszírozása.