Nagy események történtek kis magyar buborékunkban. Ennek a buboréknak a méretét sokszor hajlamosak voltunk sokkal nagyobbnak látni mint amekkora volt, legalábbis a politikai kommunikáció elhitette vel
A főváros a saját szempontjából 60-40 százalékos tulajdonrészt tartana megfelelőnek, de a kormány 25-75 százalékos arányt akar magának.
A Xiaomi YU7 GT emberi segítség nélkül 3 perccel lassabb a Zöld Pokolban, mint hús-vér pilótával.
A Muhari Eszter, Büki Lili, Borsody Emma, Nagy Blanka összeállítású együttest a tavalyi világbajnok házigazdák győzték el
Baranyi László, a Família Kft. nagypapája a 99. születésnapját ünnepelte, és a hétvégén felköszöntötték a szereplőtársai a vígjáték-sorozatból.
Sulyok Tamás nemrég a Politicónak nyilatkozott.
Aktuális külpolitikai témákról beszélt Kiss Rajmund, a MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője a Napindítóban.
Oroszország már semmiben nem számít a Nyugatra.
A 40 várakozó szupertankerből ötnek sikerült átjutni a vitatott státuszú szoroson.
Az egyiptomi válogatott megszerezte története első győzelmét a labdarúgó-világbajnokságokon.
Nagy erőkkel vonultak ki.
Vasárnap ültek össze a felek Katar és Pakisztán közvetítésével, akik előrehaladásról számoltak be.
Mutasd meg: azt, hogyan lehet a szeretet, a vallás, a család és az engedelmesség szavait lassan a kontroll, a félelem és a visszaélés eszközeivé torzítani
Mutasd meg: azt, hogyan lehet a szeretet, a vallás, a család és az engedelmesség szavait lassan a kontroll, a félelem és a visszaélés eszközeivé torzítani
Ritkán látható jelenetet hozott össze Federico Vinas.
The post A segítségnyújtás közepén jött rá az uruguayi csatár, hogy támad a csapata, azonnal le is lépett first appeared on 24.hu.
Nem vírusok vagy baktériumok okozzák a betegséget.
Ha a tudatipar hatékonyan dolgozik, akkor ott is magas lehet a korrupcióérzékelés indexe, ahol valójában keveseket érint, csak nagyon látványosak az ügyek.
Az amerikai hadsereg csapást mért egy feltételezett terroristaszervezethez köthető hajóra a Karib-tengeren, a műveletben két ember életét vesztette.
A helyszínen két, húszas éveiben járó férfit tartóztattak le, ha a bíróság elítéli őket, életfogytiglani börtönbüntetést kaphatnak.
A 30 és 35 fok közötti hőség mellett hétfőn többfelé zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás, jégeső és viharos szél is kísérhet.
Mintegy negyedmillió szavazat a különbség az elnökválasztáson.
Álságosan, a valódi célt ki nem mondva akarják a kereszténységet kiszorítani a közéletet formáló térből. Ez végső soron keresztényellenesség.
Több helyen, akár több hullámban is valószínű zápor, zivatar, de jégeső, és viharos szél is jöhet.
The post Délutántól felhőszakadás és jégeső is jöhet a forróság mellé first appeared on 24.hu.
A bocsánatkérés sem mentette meg őt a drasztikus lépéstől.
A legfontosabb témákról tárgyal az Országgyűlés.
Donald Trump amerikai elnök értetlenségének adott hangot, hogy Illinois állam kormányzója miért nem kér szövetségi segítséget az irányítása alatt álló terület legnagyobb városa közbiztonságának megerő
Mi történik, ha Sulyok Tamás nem írja alá azt az alaptörvény-módosítást, ami többek közt az ő eltávolításáról is rendelkezik? – erről posztolt Fülöp Botond.