Bemutatjuk Görög Mártát, Magyarország leendő igazságügyi miniszterét.
A papirusz szinte napjaink ügyvédi okiratának tűnhet
Új, háromtagú sorsjegycsalád érkezik május 8-án a lottózókba, melyekkel akár 150 millió forintot is lehet nyerni.
A milánói csapattal már az első idényében bajnoki címet szerző román szakembernek ehhez egy játékosra lesz különösen szüksége.
Az ügyészség arra kért, hogy egyelőre ne hozzam nyilvánosságra a nevét és további részleteket - jelentette be a Szőlő utcai intézmény volt neveltje.
The post Vallomást tett az ügyészségen, és megnevez
Kiemelten kezeli majd a leendő Tisza-kormány a gyermekvédelmet. Egy neves szakember is bizalmat kaphat Magyar Pétertől.
Kómában fekszik Bonnie Tyler énekesnő. A 74 éves rockdíva nemrég bélműtéten esett át, amelyet sikeresnek értékeltek, ám a szervezete mostanra válságos állapotba került.
Plusz megosztott néhány fotót egy jeles eseményről.
Készülnek az új Batman forgatására.
A Forma-1 továbbra is vizsgálja annak lehetőségét, hogy az idei szezon későbbi szakaszában pótolni tudja az egyik elmaradt közel-keleti versenyt, miközben a sportág vezetése folyamatosan figyeli a tér
Régóta ismert, hogy koffeinmentes és valódi feketék egyaránt javítják a kedélyállapotot, ám az okokra mindeddig nem sikerült fényt deríteni.
A rendőrség tájékoztatása szerint ezt az igazságügyi orvosszakértői és a toxikológiai vizsgálat állapította meg.
Minden jó érzésű emberben felmegy attól a pumpa, amit egy férfi csinált a vele utazó gyerekkel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
A Ferencváros és a Zalaegerszeg vívja a 2026-os Magyar Kupa döntőjét. A két csapat a közelmúltban már megnyerte a kupasorozatot, […]
A A Ferencváros középpályása elárulta, mi kellhet a kupagyőze
Manapság a legtöbb autórajongó a Bugatti Veyront tartja a 400 km/h-s klub alapítójának. Csakhogy a Sledgehammer 17 évvel megelőzte a Volkswagen büszkeségét.
Negatív lett a KLM holland légitársaság légiutas-kísérőjének hantavírus-tesztje, akit a fertőzés enyhe tüneteinek gyanújával ápolnak az amszterdami UMC kórházában, egy Nijmegenben és egy Leidenben ápo
Valverde fejsérülést szenvedett, így nem léphet pályára vasárnap, a spanyol labdarúgó-bajnokság barcelonai rangadóján.
Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke és Marosi Gergely, a Mito kreatív igazgatója a Balásy-cégek működéséről és arról, hogyan kellene az állam kommunikációjának működnie.
The post „Önmagában,
Nem várt komplikációk miatt elhúzódik az Ázsia Expressz forgatása.
The post Ördög Nóra nélkül indul el a Megasztár first appeared on 24.hu.
A baleset helyszínére percek alatt kiértek a mentőegységek.
Több mint 13 ezren vesznek részt a pénteki német nyelv írásbeli érettségi vizsgán – közölte az Oktatási Hivatal.
Egymást vádolják a felek, ebből tűzszünet helyett súlyos eszkaláció is lehet.
A szerecsendió kis mennyiségben finom és illatos fűszer, túlzásba víve azonban komoly tüneteket okozhat, ezért nem árt vele óvatosnak lenni a konyhában.
The post Ez a kedvelt fűszer többet árthat, min
Lehet-e bármi esélye egy olyan kávéfőzőnek, amely csak eszpresszó elkészítésére alkalmas? Egyáltalán mire és miért lehet jó egy ilyen gép? Utánajártunk, élesben teszteltük a Philips Baristinát!
The po
Kiderültek az időpontok is, de van remény, hogy jövőre...
Gyakran találkozunk azzal a kérdéssel, hogy mit mondanánk a 10 évvel ezelőtti önmagunknak. Azonban talán hasznosabb lenne azon gondolkodni, hogy mit gondol majd rólunk a 10 évvel későbbi énekünk.
Parkolás közben történt a baleset.
Görög Mártát, a a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására Magyar Péter leendő miniszterelnök pénteken.
Nézőpont kérdése, hogy a béreket terhelő 41,2 százalékos magyar állami elvonás magas-e.
The post A munkabér több mint 40 százalékát vonja el az állam Magyarországon first appeared on 24.hu.
Múlt szerdán a novemberi félidős választásokat is alaposan felkavaró ítéletet adott ki az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága. Öt hónappal a szavazás előtt a csúcstestület konzervatív többsége alkotm