Toroczkai László bejelentette, hogy Mi Hazánk ki fog vonulni az ülésteremből.
A parlamenttől búcsúzó képviselő szerint sokan szorulnának támogatásra, védelemre, konkrét segítségre, ám ennek „még nincsenek kivehető nyomai.”
The post Sötét jóslattal búcsúzik a fideszes Tasó Lászl
A magyar mellett a székely, az európai és a cigány himnusz is megszólal az új miniszterelnök beiktatásán.
Milyen menő már friss bazsalikommal megszórni a friss tésztát, házi mentával turbózni a limonádét, vagy frissen vágott rozmaringgal illatosítani sült krumplit – mindezt anélkül, hogy földet kellene tú
Ugyanakkor a gyülekezési törvény módosítása, mely legalizálhatná a Pride-ot, Pósfai szerint nincs az első feladatai között.
A befektetők és a kereskedők már most attól tartanak, hogy a mostani túltermelést néhány éven belül akár hiány követheti.
Brüsszel egyre nagyobb mértékben próbálja meg korlátozni a középosztály vagyongyarapodását.
Rendhagyó csapatépítőn vett részt az NB I-es klub: Hornyák Zsolt együttese Lukács Dániel épülő otthonánál segített pénteken.
A kereslet is magas marad a konfliktus lezárása után, mivel az országok és energetikai cégek világszerte fel akarják majd tölteni a készleteket, és újraindítani a leállított termelőegységeket.
Többek közt megszüntetnék a mentelmi jogot a „politikusbűnözés” visszaszorítása érdekében.
Magyar Péter miniszterelnökként várhatóan még májusban Lengyelországba látogat első hivatalos külföldi útja keretében - erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket Ignacy Niemczycki lengyel külügymini
Lengyelországból érkezett a megerősítés.
Száz éves Attenborough, sírdogáló és felszívódó propagandisták, friss parlament és új 444-es könyv napindító hírlevelünk hétvégi kiadásában.
Sokan kérdeztétek, hogy mibe ültem át a BMW-ből. Mutatom.
A teljes anyag Elment a BMW, megvan az utódja címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Antalóczy Tibor.
Fog ezek közül valaki bocsánatot kérni?
Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója szerint az évad összeállítása egyszerre a legnehezebb és a legszebb feladat. Az alkotói szabadság, a társulati működés és a közönség változó igényei mellett azonb
Egymilliárd dolláros robotikai beruházást tervez Kína. Ennek keretében 8500 darab, mesterséges intelligenciával működő robotot, elsősorban négylábú „robotkutyákat” vetne be arra, hogy ellenőrizzék a v
"Ez nem Covid" - hangsúlyozza a WHO, a szoros kontaktus itt szó szerint azt jelenti, hogy szinte orrtól orrig kell lenni egymással.
Az asztrológia világában sokszor tapasztalhatunk olyan időszakokat, amelyek különösen erőteljes hatással vannak az életünkre.
Long Range és Standard Range változat is készül, mindkettőt elképesztően gyorsan lehet majd tölteni.
A nap legfontosabb hírei, Autó, interjú
Milyen érzés az ellenzéki padsorokban, egy összetöpörödött Fidesz-frakcióban ülni? – erre volt kíváncsi a 444, amikor megszólította Lázár Jánost. A leköszönő építési és közlekedési miniszer elmondta,
Donald Trumpot ábrázoló, aranyozott bronzszobrot avattak fel a floridai Trump National Doral golfközpontban.
A Star Wars ikonikus eszközei közül több már létezik, és néhány fejlesztés fejlettebb is a filmes változatnál.
Még májusban elrepül.
The post Megerősítették: ide vezet Magyar Péter első hivatalos külföldi útja first appeared on 24.hu.
Kritika a Pokolra jutsz című japán életrajzi sorozatról
Ebben a kakaós finomságban minden benne van, amit egy jó csigától várunk – sőt még több is: puha, kelt tészta rétegek között bújik meg a vajas-kakaós töltelék, de most nem hagyományos csigaformában, h
Kritika a Pokolra jutsz című japán életrajzi sorozatról
Király Nóra, a Fidesz csepeli országgyűlési képviselőjelöltje szerint Orbán Viktornak "nem Dopemannel, hanem velünk kellene értékelnie a választási eredményt".