Ezek a GLP-1 alapú készítmények szállításának szabályai.
Pénteken ismét elmaradt Mucsi Zoltán EgyÉletem című egyszemélyes előadása a MOMkultban, miután a kezdés előtt néhány perccel megsüllyedt a nézőtér. Az eset riadalmat keltett a közönség körében, ezért
A baba nem érezte, hogy érkeznie kell a párhoz.
A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: lesz ebből egyáltalán műsor?
The post Megszó
Curacao hatalmas fába vágta a fejszéjét. Négy meccs szerepel a foci-vb programjában vasárnap.
Készen áll a változásra, vagy inkább menekülőre fogná? A következő héten a héten a csillagok nem finomkodnak: olyan elementáris energiák szabadulnak fel, amelyek fenekestül felforgatják a mindennapjai
Kiszel Tünde képei mindenkinél betalálnak.
Mire megvizsgálták, már túl késő volt.
Amikor a mindennapi hajtásban azt érezzük, hogy az energiatartalékaink lemerültek, nehezebben ébredünk, és a koncentráció is kihívást jelent, a szervezetünk jelez: időre és tudatos támogatásra van szü
Egy apró, élénkzöld madár, amely első pillantásra nem tűnik különlegesnek – a burulori azonban a világ egyik legritkább papagájfaja, és alig tudunk róla valamit.
The post Ezt a madarat száz év alatt m
Öt év után véget ért A Kísértés című műsor egyik legismertebb párjának, Inge és Lóri kapcsolatának története. A TV2 valóságshow-jának első évadában még boldog jegyespárként mutatkoztak, ám a közös éle
Te mennyit tudsz erről a népszerű italról? Töltsd ki szörpös kvízünket!
Az AA és AAA elemek szinte minden háztartásban megtalálhatók, mégis kevesen tudják, mit jelentenek valójában a rajtuk látható betűk. Pedig nemcsak a méretre utalnak, hanem arra is, hogy mennyi energiá
Döbbenetes a hasonlóság Gesztesi Károly és fia között. Gesztesi Márkó az évek múlásával egyre jobban hasonlít imádott édesapjára, és nemcsak a vonásaik egyeznek meg hihetetlen módon, de a hangszálaiba
A mi adataink is veszélyben lehetnek!
Bizony a többségnek már fogalma sincs az alábbi mondatok jelentéséről. És neked? Kvízünkből kiderül!
Újra vitatéma lett a parlamentben a választási rendszer megváltoztatása. Magyar Péter kedden azt állította, pártja a mandátumok 90-95 százalékát szerezte volna meg, ha a brit vagy a francia rendszer v
Kisebb csoda a foci-vb vasárnap reggeli meccsén. Az Ausztrália-Törökország meccsen mindenkit megbabonázott Patrick Beach kapus.
A labdarúgó-világbajnokság D csoportjának első fordulójában Ausztrália Törökországgal találkozott Vancouverben. Bár az esélyesebb törökök végig fölényben futballoztak, a gólokat az óceániai gárda rúgt
A rajzfilmek és a plüssjtákok alapján a vízilovat a legtöbben egy pufók fejű, aranyos és békés kedves állatnak, mesefigurának látják. A valóságban azonban a víziló egyáltalán nem ilyen, hanem egy rend
A helyszínre rendőrök özönlöttek.
A TV2 tavaly novemberben hatalmas lelkesedéssel jelentette be, hogy Jáksó László hosszú évek után visszatér a képernyőre, méghozzá egy új, izgalmas gameshow, "A szemfényvesztő - Hazudj, ha tudsz!" ház
David Beckham csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Június a kert egyik legizgalmasabb hónapja. A nappalok hosszúak, a növények szinte szemmel láthatóan fejlődnek, az első zöldségek pedig már szüretelhetők. Ugyanakkor ez az az időszak is, amikor néhány
Napokon belül megkezdődnek a tényleges csatlakozási tárgyalások Ukrajnával, ám arra a kérdésre, hogy pontosan mennyibe fog kerülni az ország integrációja, vagy hogy mivel jár mindez az Európai Unió eg
Óriási hibát vétettek a kórházban.
Ferencet egy részeg ismerőse szúrta hátba.
A baktérium miatt könnyen gyomorrontást kaphatsz.
A 2026-os világbajnokság észak-amerikai helyszínein a szurkolókat komoly stadionárak fogadják: az étel- és italárak sokak szerint már a prémium amerikai sportesemények szintjét hozzák, ami újra előhoz
Dörner György úgy véli, hogy az állandó elérhetőség az embereket kiszolgáltatottá teszi. vezet. A választási eredményeket az 1994-es helyzethez hasonlította, és úgy fogalmazott, hogy egy nemzeti keres