A Tisza nem váltópárt, hanem csupán egy érzet, ami hamar szertefoszlik. (Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, Magyar Nemzet Online, 2025. június 27.)
A Tisza egy kormányképtelen balhépá
„A tehetség egy mítosz. Aki ebben gondolkozik, belecsúszik abba, hogy van eleve tehetséges és van eleve nem tehetséges gyerek.” „…a tehetséggondozás egy jó szándékú, de nem szerencsés koncepció,
Ma különös kérdést fogunk boncolgatni a Novaja Gazeta Evropa nyomán, éspedig azt, hogy lehetnek-é a földönkívüliek ortodox felekezetű angyalok, avagy mégsem, és inkább démoni természetűek? Lehetne mon
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel rövid távon nem lehet megkerülni a Hormuzi-szorost, érdemes azzal számolni, hogy...
The post „Az ola
Korszakos zseni vagy szociopata techbró? Az OpenAI alapítója és vezére nehéz időket él: Elon Musk beperelte, házára pedig kétszer is rátámadtak, miután egy másfél éves oknyomozás szerint környezete ha
Elon Musk Grok 4.1-es AI-chatbotja azt mondta a téveszméket színlelő kutatóknak, hogy valóban van egy hasonmásuk a tükörben, és verjenek vasszeget az üvegbe, miközben a 91. zsoltárt citálják visszafel
A világ legnagyobb érdeklődéssel kísért kortárs képzőművészeti eseményén Oroszország is ott akar lenni. Az előző két Velencei Biennálén nem volt jelen.
Számos, sötét hátterű cég üzletel ilyesmivel, és egy új kutatás szerint a legprofibb csalók még azt is vállalják, mely rangos folyóiratba juttatják be az álszerzők hamis publikációit.
A választási kampányt végigőrjöngő, szélsőorbánista rezsimszolga Halkó Petra támavezetője a választási kampányt végigőrjöngő, szélsőorbánista rezsimszolga Schmidt Mária volt, a dolgozat elbírálásában
Az oktatáskutató Lannert Juditot jelölte Magyar Péter az oktatási tárca élére. A szakember éppen két napja mondta el véleményét a hazai oktatásügyről a Qubit podcastjában.
A bantu társadalmak világszemléletét az európai kutatók sokáig primitívnek vagy irracionálisnak tekintették. A múlt század közepén aztán egy belga filozófus radikális állítást tett: szerinte a bantu n
A halláskárosodások egy kisebb részét génhiba okozza, ezt javítja ki az az új terápia, amely a szélesebb körű tesztben is sikeresnek bizonyult.
Mit tehet az a magyar emigráns, aki külföldön, az adott ország nyelvén ír? Hová fogják őt számítani? Egy tanulmánykötet keresi a válaszokat.
Alig több, mint egy hónapja foglalkoztam ezeken a hasábokon a jóslatpiac veszélyeivel, melyek már akkor jól láthatóak voltak, és most nyakunkon is van az első komolyabb botrány. Illetve – a második, m
Véget vetettünk annak is, hogy Orbán Viktort, a győzelem és a siker legfontosabb zálogát elszigetelve tartottuk az emberektől. (Szájer József Fidesz-politikus, Magyar Nemzet Online, 2026. január 3.)
Ö
Az egyéni választókerületeket besöprő pártot extrém módon díjazó választási rendszer stabilan leszállította a negyedik kétharmados győzelmet is, de ezúttal a választók nagy többségének akaratából a me
Elkészült és indításra vár a NASA forradalmian új űrteleszkópja, amely kétszázszor nagyobb területet képes feltérképezni, mint a Hubble.
Az elnök a párton belüli változások motorja. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus Orbán Viktorról, hvg.hu, 2006. május 17.)
Mi voltunk a rendszerváltás motorja. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Orbánvikt
Mit lehet tanulni a pókerből befektetőként, és mik a két terület hasonlóságai? Pekár Dávid senior portfóliókezelőnk egyetemi éveiben online pókerből élt, elmeséli a tapasztalatait, és...
The post A pó
Az elmúlt években nem álltak jól a dolgok az Intel szempontjából, de lassan kezdheti élvezni az AI körüli hype gyümölcseit. Az egykor piacvezető amerikai chipgyártó nem hallotta meg az idők és az AI s
Gazdasági kihívások tornyosulnak a leendő Tisza-kormány előtt. Melyek a legsúlyosabbak? Merre a kiút? Hogyan reagált a piac a Fidesz trónfosztására, és mi az üzenete Kármán...
The post „Nem szakadékba
Kétszer is fel kellett újítani a Székesfehérvár-Szombathely/Zalagereszeg vasútvonal egy szakaszát. Az elkerülhető teljes kizárás története.
A marihuánát levették a legsúlyosabb drogokat tartalmazó listáról, az átsorolás lehetővé teszi az orvosi és kutatási célú felhasználást. Eközben már szinte mindenütt az Államokban enyhült a szabályozá
A termékek beszerzési ára is jóval olcsóbb lett, mint korábban.
A drónok Ukrajnában és a Közel-Keleten is átírták a modern hadviselés szabályait. Erre a technológiában korábban úttörő szerepet játszó USA is ráébredt, és saját olcsó drónjaival szállt be a versenybe